Az állatok világnapján megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe; a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából.

A rektor hangsúlyozta, hogy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett.

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség – tette hozzá.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért s végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre. Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is – fogalmazott a miniszteri biztos.

eredeti cikk

About Post Author