Szeméttel etetjük a kutyát?

Magyarország Európa egyik vezető állateledel-gyártója és -exportőre, a kutya- és macskafalatok gyártása a magyar élelmiszer-feldolgozás siker-melléküzemága. Erről azonban csak kevesen tudnak, arról pedig szinte soha nem hallunk, hogy hogyan működik az állateledel-üzlet, és mi van a látványos eredmények mögött.

Friss csontozott marhahús, russet burgonya, borsó, friss marhamáj, friss csontozott bölényhús, friss csontozott bárányhús, napon szárított lucerna, báránymáj, borsórost, úritök, spenót, répalevél, paradicsom, sárgarépa, alma, tengeri moszat, tőzegáfonya, fekete áfonya, borókabogyó, cikóriagyökér, édesgyökér, angyalgyökér, görögszéna, körömvirágszirom, édeskömény, borsmentalevél, kamillavirág, levendulavirág, csombor, rozmaring.

Aki ki tudja találni, hogy melyik ételkülönlegesség receptjének hozzávalóiról van szó, az vagy varázsló, vagy pedig pontosan ismeri az egyik legigényesebb szárított kutyaeledel összetételét. Van drágább, egészségesebb is, de már ez is az a szint, amit jó lelkiismerettel odaadhatunk a kutyánknak (mondjuk egy másikkal összehasonlítva, amely szintén a magasabb árkategóriába tartozik, és amelynek az összetevőlistája így kezdődik: csirke, kukorica, búza, baromfi húsliszt, cirokdara, árpa, állati eredetű zsír, szárított cukorrépapép, csirkekivonat, szárított sörélesztő, halolaj).

Az interneten „egész estét betöltő” irodalma van (leginkább angolul) annak az állításnak, hogy a szárított kutya- és macskaeledelek többsége valójában a „junk food” kategóriába tartozik (a junk szó angolul szemetet jelent, a junk food kifejezés pedig gyorséttermi táplálékot, illetve biológiai szempontból értéktelen, de jó külsejű étkeket jelöl). Elsősorban az állatvédő/állatbarát szervezetek kritizálják a szárazeleségeket. Hogy igazuk van-e, azt a laikus nehezen dönti el – az érveik mindenesetre megfontolandóak.

Kezdjük rögtön azzal, hogy egy átlagos – akár prémium kategóriájú – kutya- vagy macskatápnak nagyjából a fele gabonaalapú „töltelék”, ami ragadozó, vagyis alapvetően húsevő állatokról lévén szó, kevéssé tűnik logikusnak. Az Ethical Consumer vonatkozó cikkeiben rendre fel is hívják rá a figyelmet: választásánál egyáltalán nem a kilónkénti árra célszerű koncentrálni, sokkal fontosabb információ, hogy egy napi adag mennyibe kerül az adott eledelből.

A ballasztanyagokkal teletömött, alacsony árkategóriás termékek az egységnyi tömegre számított ár alapján nyerik az árversenyt, ugyanakkor napi bontásban nem mindig számítanak olcsónak, ráadásul sokkal több kutyapiszok marad utánuk, ami szintén nem előny. Szintén az említett fogyasztó- és jogvédő szervezet honlapján olvasható, hogy az állateledeleknél (ha napi adagokban számolunk) az ár általában egyenesen arányos a minőséggel, tehát egy adott üzlet kínálatában, illetve egy-egy gyártó termékpalettáján belül a drágább termék többnyire jobb az olcsónál. Ez fontos és hasznos támpont, de az összetétel lelkiismeretes végigolvasását nem teszi fölöslegessé.

Nálunk bármiből lehet állateledel

Ezen a ponton jutunk el ahhoz a kérdéshez, hogy miért számít Magyarország nagyhatalomnak a száraz állateledelek gyártásában. A publikus magyarázatok között azt szokták emlegetni, hogy jó az alapanyagbázis: minden megterem nálunk, amiből állateledel gyártható. A kevéssé publikus érvek nagyjából ugyanezt tartalmazzák, azzal a kiegészítéssel, hogy az élelmiszeripar összes hulladéka feldolgozható állateledellé, és Magyarországon nincs is semmilyen jogi vagy intézményi akadálya ennek az átlényegülésnek. Az ismétlődő költségvetési elvonások miatt az élelmiszerlánc-felügyelet még az emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket, illetve a „fogyasztási” haszonállatok takarmányait is meglehetősen hézagosan ellenőrzi.

A kedvtelésből tartott állatok (ide tartozik a kutya és a macska is) eledele pedig legfeljebb a fogyasztóvédelmi hatóságok látókörébe kerül be (meglehetősen ritkán, az időnként kiszabott bírságok többségét a megtévesztő reklámok miatt vetik ki, azaz a szankciók nincsenek közvetlen öszszefüggésben a termék minőségével). A minőségellenőrzés némelyik európai országban az állatvédelmi hatóság feladata, nálunk viszont ilyen hatóság a gyakorlatban nincs (kevéssé életszerű a települési jegyzőktől elvárni, hogy száraztápok összetételének ellenőrzésével és tesztelésével múlassák az idejüket).

A jogszabályok pedig meglehetősen engedékenyek: kifejezetten lehetővé teszik például, hogy „harmadosztályú húsipari hulladékból” (a definíció szerint például emberi fogyasztásra alkalmatlan, de állatokra veszélytelen vágóhídi hulladékokból, a nem kérődzők véréből, élelmiszer-hulladékokból) a hobbiállatok számára eleséget gyártsanak.

Néhány feldolgozási lépcső után az éttermi és nagykonyhai maradékokból ugyanúgy kutya- vagy macskaeledel lehet, mint a prémjükért levágott haszonállatokból (néha feldolgozott fehérje, néha hús- vagy csontliszt formájában). A szabályozatlanság – nem a magyar, hanem az európai – egyébként az uniós illetékeseknek is feltűnt: egy évvel ezelőtt az állateledel-gyártásban használatos összes adalékanyagot be kellett nyújtani újraengedélyezésre az európai élelmiszer-biztonsági hatóságnál, éppen a megszaporodott visszaélések miatt.

Az állatvédők másik kifogása, hogy az állateledeleket ugyanúgy kísérleti állatokon tesztelik, mint a kozmetikai készítményeket vagy a gyógyszereket, és ezek a kísérletek nem sokkal kellemesebbek a tesztalanyok számára a humán egészségügy vagy a szépségipar érdekében elviselt tortúráknál. (Az egyik vezető állateledel-gyártó például olyan kísérletet is szponzorált, amelyben 14 huskykölyköt az állatok életének első 12 hetében rendszeresen allergiát okozó proteinekkel oltottak be az „egészségügyi határérték” beállítása céljából.) A tesztek tárgya, hogy például mekkora az a fehérjemennyiség, amit az állat szervezete még károsodás nélkül elvisel, illetve mennyi ízfokozót, aromát kell a jobbára ballasztanyagokból álló termékhez keverni, hogy a jószág hajlandó legyen megenni. (Ami már csak azért is visszás, mert – mint a cikkünk elején ismertetett receptből is kiderül – vannak olyan összetevők, amelyekről kísérletezés nélkül is tudható, hogy egészséges és finom kutyaeledel lesz belőlük, igaz, ezek jóval többe kerülnek, mint az olcsó húspótlékok.)

Ízfokozó miatt “kattan rá” a kutya és a macska a tápra

Ezekkel az aromákkal ugyanúgy trükköznek, mint az embernek szánt élelmiszerekkel; elsősorban az érdeklődést felkeltő, a nyálelválasztást beindító, vagyis gyakorlatilag kulcsingerként működő, bizonyos viselkedési formákat automatikusan kiváltó vegyületeknek köszönhető, hogy kedvenceink olykor „jobban szeretik” a száraz eledelt a színhúsnál. (Az elvárt hatás olykor váratlan mellékhatásokkal párosul: például azzal, hogy a kutya jóízűen felfalja a saját székletét, mivel abban is megérzi a számára kívánatos aromaanyagot. A szakirodalom szerint amúgy az ürülékevésnek számos egyéb oka is lehet: ásványianyag-hiány, betegség – emésztési, felszívódási zavar –, vagy akár az is, hogy az állat a saját napi táplálása során nem megfelelő mennyiségben kapja meg a szervezete számára szükséges tápanyagokat.)

Az állati jogokért harcoló szervezetek szerint amennyiben hússal, illetve háztartási ételmaradékkal etetjük a társállatokat, az nemcsak egészségesebb, de összességében olcsóbb is. Ennek az irányzatnak ma már vegetáriánus, sőt biovegetáriánus oldalága is van (azzal a megjegyzéssel, hogy a kutyák bizonyítottan jól elélnek a megfelelő fehérjetartalmú vegetáriánus koszton, a macskák esetében ugyanez korántsem ilyen egyértelmű). Ugyanakkor a házi koszttal is vigyázni kell, különösen ha szárazeledel mellé adagoljuk – könnyen előadódhat, hogy kedvencünk túl sok fehérjéhez vagy szénhidráthoz jut, ami ugyanolyan egészségtelen, mint a tartós koplalás.

Mindezek ismeretében azon lehet csodálkozni, hogy nincsenek gyakrabban „állatélelmiszer-botrányok” – legalábbis Magyarországon, mert Európa nyugati felében az ilyen anomáliák egyáltalán nem számítanak ritkának. A hobbiállatoknak szánt eledelek gyártása ugyanis az a csatorna, amelyen át az élelmiszeripar számos melléktermékétől és hulladékától (krumplihéjtól a használt sütőzsiradékig) legálisan meg lehet szabadulni.

A legutóbbi skandalum idén januárban Németországban pattant ki: a Schleswig-Holstein tartományban működő Harles und Jentsch cég háromezer tonna szennyezett zsírsavat szállított 25 állateledel-készítő cégnek (amiből csak azért lett az egész médiát bejáró ügy, mert a dioxinnal szennyezett alapanyag baromfifarmokra is bekerült, vagyis az emberi élelmiszerláncig is eljutott – ha megmaradt volna a kutya-macska szektorban, akkor valószínűleg soha nem derül ki). Négy éve az USA-ban 153 különféle állateledel-márkaterméket kellett beszedni a polcokról, mivel azok melaminnal szennyezett búzasikért és rizsproteint tartalmaztak (a melamint – illegálisan – fehérjepótlékként keverik a tápokba), de ez is csak azért derült ki, mert a veszélyes anyag az élelmiszerekben is megjelent.

Egyre több a beteg állat, bár tovább is élnek

Egy budapesti állatorvos – a kényes téma okán neve mellőzését kérve (az állateledel-gyártók ebben a körben ugyanolyan befolyással bírnak, mint a humán orvosok között a gyógyszeripar cégei) – arra hívta fel a figyelmünket: az utóbbi 20-30 évben, vagyis a száraztápok forgalmának felfutásával párhuzamosan látványosan megnőtt a daganatos betegségben szenvedő kutyák-macskák aránya. Mint a szakember kifejtette, gyakorlatilag minden idős állatban találnak valamilyen szövetszaporulatot, és a természetes úton elpusztuló jószágoknál egyértelműen a daganat a vezető halálok (ami jóval magasabb arány, mint az ugyanolyan környezeti hatásoknak kitett embereknél). Az egyik ok nyilván a diagnosztika fejlődése, de nem lehet elhanyagolni az életmód és főként a táplálkozás szerepét.

Az is tény persze, hogy az 1980-as évek óta, amióta tömegesen etetik az állatokat kész állateledellel, körülbelül öt évvel nőtt a kutyák és két évvel a macskák élettartama, részben az állatorvosi ellátás fejlődése miatt. Azaz akkor is több betegség kerül a statisztikákba, ha a betegségek gyakorisága nem emelkedik, mivel a gazdák gyakrabban és korábban fordulnak orvoshoz. Az átlagos élettartam azért is nő, mert a legveszélyesebb fertőző betegségek visszaszorultak a vakcinák révén. Néhány jellemző kór, mint a daganat is, erősen korhoz kötött. Időközben a környezetszennyezés is jelentősen nőtt, és különösen a városi kutyákat éri sok rákkeltő szennyezés, hiszen a kipufogógázok szintjén sétálnak.

– Állategészségügy ide vagy oda, ha mindaz igaz lenne, amit a reklámokban hallunk – hogy tudniillik ezekbe a tápokba beleraknak minden jót, amire az állatoknak a tudomány szerint szükségük van –, akkor egyre egészségesebb lenne a kutya- és a macskapopuláció. Ennek azonban épp az ellenkezőjét tapasztaljuk – fogalmazott az állatorvos.

A Szeméttel etetjük a kutyát? bejegyzés először Kutyás hírek-én jelent meg.