Grizzly nagyságú kutyaféle uralta Észak-Amerikát

Olvasási idő:56 Másodperc

Minden idők legnagyobb kutyaféléje, az Epicyon haydeni 16-7 millió évvel ezelőtt élt.

Julia Schwab, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa kollégáival a faj zsákmányejtő szokásait vizsgálta – írja az IFLScience. A munka során oroszlánok, farkasok és hiénák koponyáit elemezték a kutatók, majd összevetették a fosszíliákkal, hogy modellezni tudják, miként vadásztak az ősi kutyafélék.

A csapat összesen 36 ragadozó, köztük hat kihalt faj belső fülének digitális modelljét készítette el. Korábban a szakértők főként az ősi ragadozók fogait és végtagjait tanulmányozták, hogy felmérjék a zsákmányejtő viselkedésüket. Schwabék azonban úgy vélik, hogy az egyensúlyért és hallásért felelős belső fül analizálása sokkal célravezetőbb. Schwab szerint az ősi fajok esetében a belső fül a legérdekesebb, hiszen sokat elárul az érintett állatról és életéről.

A különböző vadászati stratégiákhoz alkalmazkodva a ragadozók belső füle eltérő módon fejlődött. A leggyorsabb állatokban, így a gepárdokban például nagy hallójáratok alakultak ki, amelyek segítik a fej stabilan tartását nagy sebességnél is.

Schwabék friss eredményei azt mutatják, hogy minden idők legnagyobb kutyafajtája, a gyakran grizzly nagyságúra megnövő Epicyon haydeni nagyon hasonlóan vadászhatott, ahogy a modern rókák és prérifarkasok. A faj mintegy 16-7 millió éve élt Észak-Amerika területén.

 


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Grizzly nagyságú kutyaféle uralta Észak-Amerikát bejegyzés először 🐾-én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk