Tudtad? 8+1 érdekesség a kutyákról

Olvasási idő:1 Perc, 2 Másodperc

1. A kutyák hallása sokkal jobb, mint az emberé, különösen a nagy rezgésszámú tartományokban.

2. Egy tanult kutya akár 400 szót is megért.

3. A fülükkel is tudnak kommunikálni, mert a különböző fültartások más-más hangulatotfejeznek ki.

4. A kutya éjjel jobban lát, mint az ember, mert szemének ideghártyájában több a fényérzékelő elem, és a szemében lévő tapétum nevű hártya visszaveri a fényt. Ettől “világít” a kutya (és még más emlős állat) szeme, ha belenéz az autó fényszórójába.

5. A kiskutyák vakon és süketen születnek, s kitűnő szaglásuk segíti őket az anyatej megtalálásában.

6. Úgy tartják, hogy a kutya életében egy év hét emberi esztendőnek felel meg. Nos, ez nem egészen igaz. Az egyéves kiskutya fejlődési szintje egy 15 éves kamaszéval egyenlő, akétévesé pedig egy 24 éves fiataléval. Ezután minden év körülbelül négy emberi évet tesz ki. A váltószámok persze kutyafajtánként változnak egy kicsit.

7. A hideg, nedves orr semmit sem árul el a kutya egészségi állapotáról.

8. A leggyorsabb kutyák az agarak. Sebességük a 60 km/h-t is elérheti és 5 m-es ugrásokra is képesek.

8+1: Az egyik legkisebb kutyafajta a csivava, testsúlya sokszor még a két kg-ot sem teszi ki. A legnagyobb pedig a bernáthegyi, amelyik akár 90 kg-ra is megnőhet.


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Tudtad? 8+1 érdekesség a kutyákról bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk