Kedvenceink veszélyben: mikor és miért teszteltessünk cukorbetegségre?

Olvasási idő:3 Perc, 2 Másodperc

A diabétesz egyre gyakrabban fordul elő kiskedvenceinknél, és szorosan összefügg az elhízással. Amellett, hogy lehetőleg mihamarabb felismerjük a betegség tüneteit, fontos rendszeresen egyeztetnünk állatorvosunkkal, hiszen csak a szakember tudja ismertetni a cukorbetegség kockázatát és hosszútávú következményeit.

A becslések szerint száz, 12 éves kutyából egy cukorbetegséggel küzd, a macskák esetében pedig ötvenből egy lesz cukorbeteg. De pontosan mit is jelent a társállatok esetében a cukorbetegség? Az inzulint a hasnyálmirigy termeli, mely hormon lehetővé teszi a glükóz bejutását a vérből a sejtekbe, így biztosítva a test megfelelő működését. Ahogy a diabéteszes emberek, úgy a cukorbeteg kisállatok szervezete sem tud elég inzulint termelni, vagy esetenként testük nem tudja az inzulint megfelelően hasznosítani; ahogy az emberek, úgy a kisállatok is egyes, illetve kettes típusú cukorbetegségben szenvedhetnek.

A cukorbetegség a kutyáknál és a macskáknál bármely életkorban előfordulhat. Ugyanakkor a cukorbeteg kutyák általában 4-14 év közöttiek, míg a betegséget a legtöbbjüknél nagyjából 7-10 éves koruk között fedezik fel. A cukorbetegség kétszer gyakrabban fordul elő a szukáknál, mint a kanoknál. Bizonyos kutyafajták hajlamosabbak a cukorbetegségre. A legtöbb cukorbeteg macska 6 évesnél idősebb.

Az elhízás jelentős kockázati tényező cukorbetegség kialakulása esetén. Ahogy a kutyák és a macskák idősödnek, más bántalmuk is lehet, mely cukorbetegséghez vezethet, vagy akár jelentősen befolyásolhatja a cukorbetegség kezelését. Ilyen hajlamosító kórképek a kutyáknál a mellékvese fokozott kortizol termelése (Cushing-kór) vagy a macskáknál a fokozott növekedési hormon produkció (hypersomatotropismus) és a pajzsmirigy túlműködés (hyperthyreosis), illetve mindkét fajban a hasnyálmirigy-gyulladás. Hosszútávon a kortikoszteroid tartalmú gyógyszerek használata is kockázatot jelent cukorbetegség esetén.

Crop man hand in purple gloves making vaccination to mongrel dog with a syringe on gray background

Melyek a cukorbetegség tünetei a társállatoknál?

Kisállataink esetében az a legfontosabb, hogy már a cukorbetegség korai jeleit is észleljük. Ha az alábbiakat tapasztaljuk, kedvencünket sürgősen vigyük állatorvoshoz!

Fokozott vízivás és vizeletürítés, a szobatisztaság elvesztése
Súlyvesztés, még fokozott étvágy mellett is
Étvágytalanság, hányás
A szem(lencse) elhomályosodása (elsősorban kutyák esetében)
A hátulsó lábak gyengesége (elsősorban macskák esetében)
Krónikus vagy visszatérő betegségek (beleértve a bőrbetegségeket és a húgyúti fertőzéseket)
Ugyanakkor az Állatorvostudományi Egyetem Belgyógyászati Tanszékének docense és a Kisállatorvos.hu szakértője, dr. Máthé Ákos figyelmeztet:

– Tartsuk szem előtt, hogy a cukorbetegség tünetei könnyen összetéveszthetőek más betegségekkel. Például a vese- vagy a májbetegségek is járhatnak fokozott vizeletürítéssel és szomjúsággal, míg például a pajzsmirigy túlműködés és a hasnyálmirigy enzimek hiánya is fokozott étvágyat és fogyást okozhatnak. Fontos ezért, hogy mielőbb állatorvoshoz forduljunk: minél hamarabb diagnosztizálják a problémát kedvencünknél, annál nagyobb esélye lehet egy hosszabb és egészségesebb életre.

Hogyan diagnosztizálható a cukorbetegség?

A cukorbetegség gyanítható a kisállat tünetei alapján, de a diagnózis csakis az állatorvos által erősíthető meg: folyamatosan emelkedett vércukor- és fruktózaminszint tapasztalható, valamint kimutatható a cukor (glükóz) jelenléte a vizeletben. Bár a diabétesz megállapítása sok esetben magától értetődő, az állatorvos további vérteszteket és például hasi ultrahang vizsgálatot is végezhet, hogy az idősebb kedvenceknél kizárja az egyéb betegségeket. Továbbá, a húgyúti fertőzések kizárására vizelettenyésztést javasolhat.

Mivel az idősebb kutyák és macskák nagyobb valószínűséggel szenvednek a korukból adódó betegségektől, illetve fertőzésektől – akár olyanoktól is, melyek könnyen összetéveszthetőek a cukorbetegséggel – rendszeres, évenkénti állatorvosi vizsgálattal a betegségek azelőtt észlelhetőek, mielőtt súlyosabbá válnának, így kedvencünk hosszabb ideig élhet.

– A betegség könnyebben kezelhető, ha időben észrevesszük, és állatorvosunk utasításai alapján gondozzuk kedvencünket. Jó hír, hogy megfelelő felügyelettel, kezeléssel, diétával és mozgással a cukorbeteg kisállatok hosszú és boldog életet élhetnek – erősítette meg dr. Máthé Ákos.

A cukorbeteg kisállatok rendszeres felülvizsgálata szükséges, hogy elkerülhetőek legyenek az olyan hosszú távú következmények, mint például a szürkehályog, mely gyakori a cukorbeteg kutyák esetében. További lehetséges szövődmények lehetnek például a zsíros májelfajulás, macskákban a hátulsó lábak gyengesége idegkárosodás miatt, a magas vérnyomás (hipertónia) vagy a húgyúti fertőzés.

blikk.hu


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Kedvenceink veszélyben: mikor és miért teszteltessünk cukorbetegségre? bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk