Felvette a térfigyelő kamera, ahogy 11-szer ököllel ütötte meg a kutyáját egy férfi

Olvasási idő:53 Másodperc

A férfi a VIII. kerületben, a Horváth Mihály téren esett neki a kutyájának.

Először csak megrángatja a kutyát, később már ököllel üti. Egyszer, kétszer, többször is lesújt az állatra a gazdája. A kutya már a földön fekszik, de még mindig üti. Hétfőn délelőtt történt az eset Budapesten, a VIII. kerületi Horváth Mihály téren. Az ütlegelést a térfigyelő kamera rögzítette.

A rendőrök több bejelentést is kaptak az ügyben, és eljárást indítottak. A felvételen is látszik, hogy rövid időn belül a helyszínre értek. A másfél éves Herkulest elvették a gazdájától.

A kutyát a felvételek szerint legalább 11 alkalommal ütötte meg a férfi. Herkules most az Állatvédő Ligánál van Újpesten. Hogy mi lesz a sorsa, az csak később dől el.

Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője az RTL Híradónak azt mondta, a kutya az emberekkel békésen viselkedik. Hozzátette:

Ha a térfigyelő kamera alatt bántalmazta, akkor gondolhatjuk, hogy a négy fal között mi történhetett.

Úgy tudjuk, a férfi a kihallgatásán azt mondta, a kutya néhány hetes korától nála van. Állítása szerint jó körülmények között tartja, és szeretné minél hamarabb visszakapni.


Vicces

Vicces

1


Szomorú

Szomorú
14


Imádom

Imádom
1


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
64


Érdekes

Érdekes
0

A Felvette a térfigyelő kamera, ahogy 11-szer ököllel ütötte meg a kutyáját egy férfi bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk