Ágymelegítők, nyársforgatók, gyapjúgyárak – 6 kutyafajta durva háttérsztorival
Turnspit Dog – a nyársforgató robotkutya
A turnspit dog volt az élő konyhai motor. A pici, hosszúkás testű kutyát egy fapadra szerelt kerékbe zárták, ahol napokon át futnia kellett, hogy a tűz fölött forgassa a húsnyársat. Nem vicc: ez a kutya nem kedvenc volt, hanem konyhai eszköz. Darwin maga is megemlíti őket, mint a tenyésztés egyik legszomorúbb példáját, ahol az állat semmilyen előnyt nem kapott – csak dolgoznia kellett.
A mechanikus nyárs feltalálása után gyorsan eltűnt a fajta – az egyik utolsó példány kipreparálva egy múzeumban pihen Walesben. Ironikus, nem?
Norvég lundehund – a hatujjú madárvadász
Első ránézésre simán elmegy egy aranyos kis spitznek, de valójában egy hardcore lunda-vadász. A lundehund Norvégia sziklás szigeteiről származik, és hat működő lábujja van minden mancsán!
Ezzel, meg extrém hajlékony testével képes volt szűk sziklahasadékokba is bejutni, ahol a lundák, ezek a pingvinszerű madarak rejtőztek. A madarak mára védettek, a fajta viszont megmaradt – most már házikedvencként, és nem madárgyilkosként.
Dalmata – a lovas kocsi testőre
A pöttyös kutya nem csak Disney-sztár, hanem egykori munkaerő is: a dalmatákat kocsiőr kutyának tenyésztették. Az volt a feladatuk, hogy a lovak mellett fussanak, segítve az utat megtisztítani, majd parkolás közben vigyáztak a lovakra és a járműre.
Különösen a tűzoltók használták őket, és szinte szirénaként funkcionáltak. A mai dalmaták mérete még mindig max. 60 cm – mert ez volt az a magasság, amit a lovaskocsi alá befért.
Bichon Frisé – a bohóc és luxusjáték
Ez a göndör szőrű kis tünemény a francia nemesség játszótársa volt. De nem csak ölelgetni kellett: fel is öltöztették, megtanították trükkökre, és gyakran cirkuszi előadásban is szerepelt. Ha nem szórakoztatott elég jól, lecserélték egy „viccesebbre”.
Igen, a cukiságért is meg kellett dolgozni…
Salish gyapjúkutya – a négylábú takaró
Ez a kevéssé ismert fajta a kanadai partvidék őslakosai körében élt, és a szőrét gyapjúként használták. A szigeten külön tartották őket, hogy ne keveredjenek más fajtákkal, etették, nyírták, majd takarókat szőttek belőlük, amit csak ünnepnapokon vagy státuszszimbólumként használtak.
A kutyát a gyapjúja miatt tartani? Bizony. De az európai telepesek megérkezésével a kultúrával együtt a kutyafajta is eltűnt.
Zárszó
A mai kutyák már szerencsére nem fapadon nyársakat forgatnak, és nem kell ágymelegítőként szolgálniuk senki alatt. De ezek a sztorik emlékeztetnek arra, hogy a kutyákat évszázadokon át sokszor csak haszonért tartották – és nem minden kisölelni való fajta indult boldogan a világba.
Úgyhogy ha legközelebb a kutyád békésen alszik az ágyad végében, csak annyit mondj: „Jó, hogy nem a konyhában kell tekerned, haver.” 
