Megérkeztek a magyar mentőcsapatok és kutyáik Líbiába

Megérkeztek Dernába és már meg is kezdték a munkát a katasztrófa sújtotta városban a magyar mentőcsapatok.

Hosszú utazás után megérkeztek a magyar mentőcsapatok a vihar és árvíz sújtotta Dernába. A városrészt a katonaság lezárta, így csak a mentőcsapatok léphetnek be a területre. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat beszámolója szerint a magyar csapat fő feladata a területek végső átkutatása azzal a céllal, hogy a helyi hatóságok ezt követően megkezdhessék a munkagépekkel a bontási folyamatokat. Több olyan helyszínt vizsgáltak át, ahol a hozzátartozók elmondása szerint még lehetnek áldozatok a romok alatt – ennek megfelelően egy szisztematikus keresést hajtottak végre épületről épületre – írják beszámolójukban. – Sajnálatosan a katasztrófa az állatokat sem kímélte, így a munkát nagyban nehezítette a területen nagy számban lévő állati tetem.

A csapatok tagjai és a kutyák is jól vannak, kitartóan dolgoznak – erről számolt be nem csak a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, hanem Lehoczki László facebook oldalán felesége, Lehoczki Beatrix is. Mint írja, tegnap reggel elkezdte a munkát mind a 3 magyar mentőszervezet. Kint vannak terepen, dolgoznak. Mindenki jól van, és biztonságban vannak. A helyi erőkkel együtt végzik a feladatukat. Az Inter Rescue Hungarian USAR Team (Spider, Főnix, Legott, Életjel) köszöni az itthonról kapott támogatásokat, és üdvözölnek mindenkit!

Forrás: kutyabarathelyek.hu

The post Megérkeztek a magyar mentőcsapatok és kutyáik Líbiába appeared first on Szabadagazdi.

About Post Author

eredeti cikk