Az állatok így gyászolnak

Olvasási idő:1 Perc, 43 Másodperc

Nemcsak az emberek, de az állatok is meggyászolják az elhunytakat – csak egy kicsit más módon.

A társállatként tartott kutya és macska, illetve az ember között az évezredek alatt szoros kapcsolat alakult ki. Ennek egyik jó példája a hűség jelképévé vált Hacsikó esete: az akita fajtájú kutya mindennap kint várta a gazdáját a vasútállomáson még azután is, hogy az már meghalt. A japán eb története bejárta a világot: szobrot állítottak neki, és film is készült róla, de az állatok hűségéről és gyászáról máshol is olvashatunk megrendítő példákat. 

Az állatok is gyászolnak – de nem ugyanúgy

Több kutatás is kereste a választ rá, hogy a társállatok miként élik meg egy másik, hozzájuk közel álló állat vagy ember elvesztését. Az ausztrál viselkedéskutató, Kate Mornement szerint az élővilágban sem ismeretlen fogalom a gyász, főleg a társállatként tartott kutyák és macskák esetében, de megfigyelték már nyulaknál, madaraknál és lovaknál is.

Persze, ahogy az emberek sem ugyanolyanok, úgy az állatok sem: nem mindegyiken mutatkoznak a gyász jelei, amelyiken pedig mégis, azon sem feltétlenül ugyanolyan módon. Vannak azonban általános viselkedésformák, amelyek nagyon hasonlítanak a gyász feldolgozásának embereknél is megfigyelhető lépéseire. Marc Bekoff, a Colorado Egyetem ökológiai és evolúciós tudományok professzora szerint a leggyakoribb jel, hogy az állat kevesebbet vagy egyáltalán nem eszik, mozgása lelassul, abbahagyja a játékot, és folyton a társa nyomait kutatja. Állandóan visszatér azokra a helyekre, ahol az elhunyt személy vagy állat sokat tartózkodott, és szimatolja, kutatja nyomait. Ilyenkor általában azok a dolgok sem érdeklik, amelyekkel korábban szívesen foglalkozott.

A professzor egyik kutyáját hozta fel példának, amely korábban hiperaktív, sokat ugató kutyából csendes, letargiába süllyedt eb lett, miután a család másik kutyája elpusztult. A gyászoló állat két napig ételt sem volt hajlandó magához venni. Az ehhez hasonló viselkedésbeli változások egyértelműen a veszteség okozta bánat tünetei az állatnál – magyarázta Bekoff.

Bár az emberhez hasonló tünetekkel jár, az állatoknál rendszerint sokkal rövidebb idő alatt zajlik le a gyászfeldolgozás – magyarázta a szakember. Az otthoni környezetben a kutya és macska rendszerint nagyjából négy nap alatt újra a régi lesz. A Hacsikóhoz hasonló, halálig tartó gyászolás az állatoknál csak nagyon ritka esetben figyelhető meg.


Vicces

Vicces

1


Szomorú

Szomorú
17


Imádom

Imádom
3


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
4

A Az állatok így gyászolnak bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk