Teljesen másképp kell számolni a kutyaéveket, mint ahogy eddig hittük

Olvasási idő:1 Perc, 11 Másodperc

Sokan úgy vélik, hogy egy év egy kutya életében hét emberi évnek felel meg, pedig a két faj öregedésének összevetése ennél komplexebb.

Újabb vizsgálat cáfolja a kutyaévekre vonatkozó tévhitet – számol be a SciTech Daily. A friss eredmények ismét igazolják, hogy a kutyák nem öregednek hétszer gyorsabban fajunknál.

A szakértők labradorokon végeztek el genetikai elemzést és eredményeiket a Cell System tudományos folyóiratban tették közzé. Kiderült, hogy egy egyéves kutya emberként nagyjából 30, egy négyéves 54, egy 14 éves pedig 75 éves lenne. A kutatók arra jutottak, hogy hétéves kor fölött az ebek öregedése látványosan lelassul.

A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem csapata több mint száz különböző korú egyedet vont be az elemzésbe, a kutatók az epigenetikus változásokat figyelték. A Trey Ideker és kollégái az úgynevezett metilcsoportok molekuláinak felhalmozódását vetették össze az emberekben és kutyákban, ezzel ugyanis képesek voltak felmérni az öregedés mintázatát. A csapat úgy véli, ez a módszer az állatorvosok számára is hasznos lehet.

A kutatók egy új „epigenetikus órát” hoztak létre. Ennek lényege, hogy az epigenetika alapján következtessenek az adott sejt, szerv vagy organizmus korára. Egy ilyen vizsgálatban a DNS metilációjának felmérése kiemelten fontos, ez a folyamat képes úgy befolyásolni a géneket, hogy a szekvenciák közben ne módosuljanak. Idekerék korábban létrehozták már az emberek epigenetikus óráját, de ez az első alkalom, amikor azt másik fajra is bevezették. Fontos kiemelni, hogy a kutatásban egyetlen fajtára koncentráltak, így az új megállapítások sem tekinthetőek univerzálisnak a kutyák világában.


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
2


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
19

A Teljesen másképp kell számolni a kutyaéveket, mint ahogy eddig hittük bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk