7 híres kutya a világtörténelemből

Olvasási idő:8 Perc, 32 Másodperc

A kutya már több mint tízezer éve az ember legjobb barátja. Ezek pedig távolról sem üres szavak, ugyanis számos nehézségben segítették már ki gazdájukat az ebek. A szoros barátsággal azonban gyakran visszaéltünk.

Balto, az életmentő
1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban diftériajárvány tombolt.

A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó már majdnem teljesen elzárta a térséget, a tengeri kikötő pedig befagyott. Az ellenszer nélkül Nome városának gyermekeire a biztos halál várt.

Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából húsz kutyaszáncsapat (százötven kutyás) váltójával indult meg a „szérumfutás”, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni a települést. Az igényelt szérummennyiség repülőgépes célba juttatása akkoriban nem volt kivitelezhető az extrém hideg (mínusz 46–52 °C) miatt.

A csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal, hóviharokkal, fagyási sérülésekkel és számos kommunikációs nehézséggel kellett megküzdeniük, végül öt és fél nap után a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be a célba a 300 ezer egységnyi, mintegy kilenckilós csomaggal, megmentve több száz ember életét.

A norvég Gunnar Kaasen hajtó kutyái kihagytak egy pihenőpontot, így hamarabb értek be a következő állomásra, ahol még nem készült fel a következő szán, így Baltóék folytatták az utat, egészen Nome-ig.

85 kilométert tettek meg aznap akkora ködben, hogy Kaasaen sokszor a kezéig sem látott, így teljes egészében vezérkutyájára kellett hagyatkoznia. (Érdekesség, hogy Leonhard Seppala alaszkai hajtó és Togo nevű vezérkutyája egy korábbi szakaszban jóval nagyobb távot tettek meg, mint az „agyonsztárolt” Kaasen és Balto, ennek ellenére kevéssé ismerjük a nevüket.)

Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Az egy számi felfedezőről elnevezett Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll. A husky később egy cirkuszhoz került, ahol borzasztó körülmények között tartották, végül a clevelandi állatkertben pusztult el 1933-ban

Lajka, a kóborlóból lett űrutazó

Az űrkorszak kezdetén a szakemberek számára még kérdéses volt, hogy földi élőlény túlélheti-e az űr szokatlan körülményeit. Az amerikaiak kezdetben muslincákat, majd majmokat igyekeztek a kozmoszba juttatni űrugrás kíséretében, a szovjetek először rágcsálókkal, majd kutyákkal kísérleteztek.

Az állatok közül a legismertebbé az amerikai, Albert névre keresztelt majmok után Lajka kutya vált, ő volt az első élőlény, amely a Föld körül keringhetett.

A Szputnyik-1 1957. október 4-i – az űrkorszak nyitányának számító – világraszóló sikere után a fellelkesült szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov egy hónapon belül (az orosz forradalom előtti napokra időzítve) újabb műholdat kívánt látni, amint a Föld körül kering.

A tervek szerint az űralkalmatosságban már egy élőlény is helyet foglalt. Őt a Moszkva utcáin kóborló – ezért az extrém körülményekhez már hozzászokott – kutyákból választották ki. Az első számú befutó egy hároméves husky-terrier keverék lett: a Kis Citromtól kezdve a Kis Bogáron át többféleképpen is nevezték, végül a Lajka maradt rajta.

Érdekesség, hogy nagyobb stressztűrő képességük miatt mindig nőstény egyedeket választottak a szovjetek. A kiképzés során egyre kisebb ketrecekbe helyezték az ebet, nagy hanghatásoknak tették ki, illetve centrifugákban szimulálták vele a gyorsulást.

A nagy nap november 3-án jött el, amikor a Szputnyik-2 aljában lévő szűk kapszulába vezették Lajkát, akinek hátsójára az ürülék felfogására alkalmas zacskót erősítettek. A leszíjazott Lajka még fel tudott állni, azonban lefeküdni vagy megfordulni már nem.

A kilövésnél az eb légzése és pulzusa az egekbe szökkent, de a folyamatot annak ellenére túlélte, hogy még a hűtőrendszer is meghibásodott.

A korabeli hírközlés szerint Lajka fájdalommentesen halt meg több nappal a repülése után. Csupán 2002-ben derült ki, hogy a kilövést mindössze néhány órával élte túl. A Szputnyik-2 űrhajósának tetemével még 2566-szor kerülte meg bolygónkat, míg végül 1958. április 14-én a légkörbe érve elégett.

Fido, a leghűségesebb

A második világháború egyik leghíresebb kóbor kutyája az olaszországi Fido volt. 1941 novemberében a toszkán Borgo San Lorenzo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor az útszéli árokban meglátott egy sérült kutyát.

Carlo Soriani megsajnálta, hazavitte és meggyógyította az állatot. A Fido (a latin fidus szó hűséget jelent) névre keresztelt ebet feleségével együtt befogadta otthonába.

Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból.

Két éven át mindez naponta így zajlott. 1943. december 30-án azonban egy igen heves szövetséges bombatalálat érte a kisvárost, a gyár megsemmisült, Soriani is életét vesztette.

Fido soha többé nem látta gazdáját, de 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, hogy egyszer hazatér.

A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. Számos magazin írta meg élettörténetét, többek között a Time is.

1957-ben pedig a város polgármestere a gazda özvegyének jelenlétében egy aranyéremmel jutalmazta meg az állatot, sőt még ebben az évben egy szobrot is kapott.

1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét számos újságban bejelentették.

A háborút kirobbantó eb

Görögország és Bulgária ellenségeskedése már a XX. század elején, a Török Birodalom végső széthullása előtt, a balkáni háborúk idején elkezdődött. A harc Macedóniáért (a mai északgörög területek), valamint Kelet- és Nyugat-Trákiáért folyt.

Bulgária vesztesként került ki az első világháborúból, Görögország azonban jelentős területeket szerzett, amit a bolgár irredenták nem néztek jó szemmel, és az 1920-as években különböző terrorcselekményekkel adták mindezt a közvélemény tudtára.

A század egyik legbizarrabb konfliktusában egy kóbor kutya robbantott ki nemzetközi válságot.

E történet 1925. október 18-án a görög–bolgár határon kezdődött, amikor egy szökött kutyát (más források szerint a saját ebét) kergető görög katonát a bolgár határőrök lelőttek, mivel átlépett a bolgár oldalra. (Egy másik verzió szerint a bolgárok megtámadták a görög előőrsöt, ahol meggyilkoltak egy kapitányt és egy őrszemet.)

A szerencsétlen incidens miatt Bulgária azonnal sajnálatát fejezte ki, és közös vizsgálatot javasolt.

A görög kormány azonban 48 órás ultimátumot adott Szófiának, azt követelve, hogy a felelősöket büntesse meg, hivatalosan kérjen bocsánatot, valamint juttasson el az áldozat(ok) családtagjainak kétmillió frankot.

A görög területi igények kielégítésére pedig négy nappal később sereget küldött a határ menti Petrich elfoglalására. A görögök már több falut megszállás alatt tartottak, mikor a Népszövetség közbelépett, s elítélte a támadást.

Egy nemzetközi bizottságnak végül sikerült elsimítani a két ország közötti tíznapos konfliktust, ám a félreértés okozta támadás így is mintegy 50 ember (főként bolgár civil) halálát okozta.

Fala, Roosevelt kincse

„Tudják, Fala skót, s ahogy megtudta, a republikánus történetgyártók olyan történetet főztek ki, amely szerint én ott hagytam az Aleut-szigeteken, majd egy rombolót küldtem érte – az adófizetők pénzén –, az ő skót lelke nagyon felháborodott ezen. Nem az a kutya, aki régen volt” – mondta egyik leghíresebb szónoklatában, 1944 szeptemberében Franklin D. Roosevelt amerikai elnök.

A humort és magabiztosságot sugárzó, 40 perces Fala-beszéd – amelyet egyébként az elnök retorikai csúcsteljesítményének tartanak – új erőt adott a demokrata kampánynak.

Az amerikai történelem egyik leghíresebb háziállatát, az 1940-ben született négylábút Roosevelt unokatestvérétől kapta karácsonyra.

A kutya eredetileg a Big Boy névre hallgatott, de az elnök előbb a skót előd, John Murray iránti tiszteletből Murray the Outlaw of Falahillre keresztelte, ennek rövidítéseként született meg a „Fala” becenév.

Házi kedvence nélkül a demokrata elnök szinte ki sem tette a lábát a Fehér Házból, Fala még a mexikói találkozójára is elkísérte őt.

Sőt, gyakran tett egyéni kiruccanásokat a Fehér Házból, de a washingtoni járókelők általában felismerték a szökött ebet, és visszavitték gazdájához.

Az amerikai propaganda nélkülözhetetlen kellékévé váló – a hadsereg tiszteletbeli közlegényévé is „ütött” – kutya segítségével Roosevelt szinte testközelivé vált a választók számára.

A Fehér Ház leghíresebb négylábúja hét évvel élte túl szeretett gazdáját. 1952-es halála után az elnök mellé temették.

Angyal egy rókalyukból

Smokyra egy rókalyukban talált rá egy amerikai katona 1944 februárjában a pápua új-guinea-i dzsungelben.

Az egészen apró, 18 centiméter magas, két kilót sem nyomó yorkshire terrierről először azt hitték, hogy a japánokhoz tartozik, ám sem a japán, sem az angol vezényszavakra nem reagált.

Eredeti megtalálója két ausztrál dollárért adta tovább William A. Wynne tizedesnek, a pénzzel pedig visszatért a pókerasztalhoz.

A pöttömnyi eb a következő két évben végigkísérte a délkelet-ázsiai poklot megjáró új gazdáját. A saját ejtőernyőt is kapó Smoky 12 harci küldetésben vett részt, és még egy tájfunt is túlélt Okinaván.

A kabalaállatból akkor lett igazi háborús hős, amikor az utászoknak egy 21 méteres távíróvezetéket kellett lefektetniük egy Fülöp-szigeteki repülőtér alatt.

Wynne tizedes a drót egyik végét a kutya nyakörvére kötötte, majd berakta az állatot a föld alatt futó, piszkos, a beomló föld miatt olykor csak 8-9 centiméteresre szűkülő cső egyik nyílásába, a másik végéről pedig szólongatta.

Ami a katonáknak legalább háromnapi ásást – és az ellenséges légitámadások miatt közvetlen életveszélyt – jelentett volna, azt a pöttöm kutya perceken belül elvégezte.

A tizedes által számos trükkre megtanított állat a háborúban nyolc harci csillagot kapott kitüntetésül, a források szerint 150 légitámadást túlélt, és egy alkalommal a gazdája életét is megmentette, amikor figyelmeztette a hulló gránátrepeszekre. Wynne ezt követően így nevezte: „angyal egy rókalyukból”. A háború után a tizedes és kutyája tévésztárrá lépett elő.

Rin Tin Tin, a hollywoodi sztár

1918 szeptemberében Lee Duncan tizedes a franciaországi Flirey falut, pontosabban annak a heves csatát követő romhalmazát vizsgálta át. Egy, a német császári haderőt ellátó kutyatelepen egyetlen jószág, egy német juhászkutya szuka maradt életben, amely öt, alig egyhetes kölykeit óvta.

Az amerikai katonák befogadták őket. Duncan egy szuka és egy kan kölyköt haza is vitt Amerikába, ám csupán az utóbbi, Rin Tin Tinre (Rinty) keresztelt érte meg a célállomást, Los Angelest.

A korábban lábát tört, ám számos trükkre megtanított eb 1922-ben 358 centis ugrásával megnyert egy ugróversenyt, amit kamera is rögzített.

Még abban az évben megkapta szerepét a The Man From Hell’s River című filmben, amelyben egy lámpalázas farkast „helyettesített”.

Az idomított kutya hamar befutott, a Where the North Begins című film után pedig még 24 szerepet kapott.

Több ezer rajongói levél landolt a postaládájában, három rádióműsorban (!) is megszólaltatták, egy hollywoodi legenda szerint pedig 1929-ben a Legjobb színész kategóriában ő kapta a legtöbb szavazatot, ám az Akadémia végül úgy döntött, mégiscsak embernek ítélik oda a díjat.

1932-es halála sokakat megrázott, a rádiók adásukat megszakítva számoltak be a sztár eb kimúlásáról. Életéről később még egy film is készült, amelyben leszármazottja alakította őt.

Gazdája végül szülőföldjén, Franciaországban helyezte végső nyugalomra. Főként Rin Tin Tinnek köszönhető, hogy a német juhászkutya ma is igen népszerű.

mult-kor.hu