Tudatosan metróznak a kóbor kutyák Moszkvában

Olvasási idő:1 Perc, 33 Másodperc

A tömegközlekedés mindenkié – sehol sem igaz ez jobban, mint Moszkvában. Etológusok vizsgálata szerint az ott élő kóbor kutyák egy csoportja tudatosan használja a metróvonalakat azért, hogy több élelemhez jusson – állítja a Financial Times.

A moszkvai metró nem egyszerű rendszer, 12 vonalon összesen 180 állomás található. Ezt kell átlátniuk azoknak a kutyáknak, amelyek az ingázó életmódot választották az orosz fővárosban. Elsőre úgy tűnhet, hogy a négylábúak találomra szállnak fel egy-egy szerelvényre, de a célzott kutatások során kiderült, hogy ez egyáltalán nincs így: a metrózó ebek pontosan tudják, mikor hova akarnak eljutni. Többségük a külvárosban, elhagyott épületekben tölti az éjszakát, reggel pedig metróra szállnak, és elindulnak a belvárosba “dolgozni”, azaz élelmet keresni.

Az etológusok hamar felfigyeltek a furcsa utasokra, és elkezdték célzottan figyelni őket. Néhány hónap után érdekes eredményekre jutottak. Miután meghatározott időben meghatározott állomásokon helyeztek el ételt a kutyák számára, az ebek hamar megtanulták, hogy melyik megállóhoz mikor érdemes ellátogatni, és a megfelelő időpontokban szálltak le a vonatokról az adott helyeken. Ha esetleg elbámészkodtak vagy elaludtak, és elvétették az állomást, akkor azt tették, amit bármelyikünk tett volna a helyükben: leszálltak a következőnél, megvárták az ellenkező irányba tartó szerelvényt, és visszautaztak egy megállót.

A kutatók azt is észrevették, hogy a csoportosan kolduló “metrókutyák” között mindig akad egy-egy kistermetű, amelyik célzottan megy oda az utasokhoz kéregetni. Ha kap valamit, a többiek is ott teremnek, és megosztoznak a zsákmányon. Úgy tűnik, az állatok hamar felismerték, hogy a kis termetű fajtársaik sikeresebbek az élelemszerzésben, az emberek szívesebben etetnek ugyanis egy kis édes kutyust, mint egy gyanús külsejű nagy bozontost. Ezért a falka a kicsiket “futtatja” a nagyobb siker érdekében.

És hogy mit szólnak mindehhez a moszkvaiak? Eleinte nem kedvelték a metrón felbukkanó kutyákat, aztán jobban megismerve őket, elfogadták és megszerették őket. Mára egész kis rajongótábor működik Moszkvában, tagjai egy honlapot is vezetnek négylábú utastársaik viselt dolgairól. A tömegközlekedő kutyák részévé váltak a város mindennapi életének.


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Tudatosan metróznak a kóbor kutyák Moszkvában bejegyzés először 🐾-én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk