A közös játék mérföldkövet jelenthetett a kutya háziasítása során

Olvasási idő:3 Perc, 59 Másodperc

Több tízezer évvel ezelőtt őseink olyan vad kutyafélékkel barátkoztak, amelyek a mai, modern kutyákhoz hasonlóan vidámak és játékos kedvűek voltak. A Biology Letters tudományos szaklapban most publikált tanulmány szerint ennek minden másnál fontosabb szerep juthatott a háziasítás során.

A kevésbé félős egyedek tették meg az első lépést

A legtöbb kutyakölyök imád játszani, legyen szó labda üldözéséről, kötélhúzásról, vagy a sípoló játék széttépéséről. Az emberek számára a kutyával való játék általában jókedvvel is jár, és már a tudományos tények is igazolták, hogy a kutyatulajdonosok gyakrabban nevetnek, mint a macskák gazdái.

Ezek alapján tehát nem meglepő, hogy a kutyák hajlandósága a velünk való játékra kulcsfontosságú tényező lehetett háziasításuk során– mutattak rá a svédországi Stockholm Egyetem kutatói, akik aktuális megállapításaikat a Biology Letter tudományos szaklapban publikálták, és amiről a National Geographic számolt be. – Eredményeink szerint ez volt az a tevékenység, ami a későbbi tenyésztés során is fontos szerephez jutott.

Míg a tudósok továbbra is vitatkoznak arról, hogy mikor, hol és hogyan háziasították be először a kutyákat, a legtöbben egyetértenek abban, hogy

A FARKAS ŐSSEL VALÓ ELSŐ, SZOROSABB KONTAKTUS VEZETETT VÉGÜL A MAI, BARÁTI KAPCSOLATHOZ.

Ez, a korábban még nem azonosított farkasfaj valószínűleg 20-40 ezer évvel ezelőtt kezdett el barangolni az emberi települések környékén – talán a mai Németország vagy Szibéria területén –, ahol szemetet és ételmaradékokat keresett.

A kevésbé félős egyedek a kutatók szerint lassan kiváltak a falkából és elkezdtek közeledni az emberekhez, akikkel idővel kialakult egy barátságos és hűséges viszony.

A játék fontos mérföldkövet jelenthetett
Az új tanulmányban a szakemberek azt vizsgálták, hogy kíváncsibb és a játékot jobban kedvelő farkasok hordozzák-e ezeket a tulajdonságokat a háziasított kutyafajtákhoz hasonlóan, és hogy az emberek szándékosan tenyésztették-e később ilyennek a kutyákat. A korábbi kutatások például azt már igazolták, hogy néhány farkaskölyök magától tudja, hogyan kell egy labdával játszani az emberekkel.

A kutya hajlandósága a velünk való játékra valószínűleg fontos mérföldkövet jelentett a háziasítása során
– magyarázta Niclas Kolm, a svédországi Stockholm Egyetem evolúciós biológusa, a kutatás vezetője.

A modern kutyafajták közötti evolúciós viszonyok elemzése után a szakemberek megtalálták a feltételezett ősfajtát, amely leginkább a mai Afrikából származó kis termetű és kedves küllemű vadászkutyához, a basenjihez hasonlíthatott.

AZT IS MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY A PÁSZTORKUTYÁK, PÉLDÁUL A MAGYAR VIZSLÁK ÉS AZ AUSZTRÁL JUHÁSZOK, „MESSZE A LEGJÁTÉKOSABBAK”, AMELYEK GYORSAN ÉS AKTÍVAN JÁTSZANAK AZ EMBEREKKEL.

Ennek azonban jelentős a gyakorlati haszna is: Kolm szerint ha a kutyát érdekli a velünk való játék, sokkal könnyebbé válik a kiképzése is, ami tovább erősítheti a négylábú és a gazdája közötti kapcsolatot.

Kölyök személyiségek

Kölyökként szinte minden emlős szívesen játszik, jellemzően ugyanazon faj más tagjaival. Erre a testi, társadalmi és kognitív fejlődés érdekében van szükség, valamint a felnőttkorban létfontosságú készségek, például a vadászat gyakorlásához. Kifejlett egyedként az állatok már csak ritkán kezdenek el játszani, de csak azért, mert energiáikat másra, többek között élelem- és párkeresésre kell fordítaniuk.
A KUTYÁK AZONBAN KIVÉTELT KÉPEZNEK: EGYRÉSZT FELNŐTTKÉNT IS SZÍVESEN MÓKÁZNAK, MÁSRÉSZT GYAKRAN JÁTSZANAK A SAJÁT FAJTÁJUKON KÍVÜLI EGYEDEKKEL, PÉLDÁUL LOVAKKAL, CSIRKÉKKEL, MACSKÁKKAL ÉS PERSZE AZ EMBEREKKEL.

Ahhoz, hogy a tudósok jobban megismerjék a kölykök játékos gyökereit, Kolm és munkatársai megvizsgálták, hogyan alakulhatott ki ez az ember által irányított, játékos magatartás.

ÖSSZESEN 132 MODERN KUTYAFAJTÁT VETETTEK ANALÍZIS ALÁ, AMELYEKET KÜLÖNFÉLE FUNKCIÓK SZERINT CSOPORTOSÍTOTTAK, PÉLDÁUL TERELÉS, VADÁSZAT, ŐRZÉS, TÁRSASÁG, MUNKA ÉS SPORT.

A fajták genetikai adatait ezután bevitték egy evolúciós számítógépes modellbe, amely megjósolta, melyik fajtának vannak a leginkább játékos tulajdonságai. A csapat ezt követően hozzáadta az eredményekhez a Svéd Kennel Klub által 1997 és 2013 között gyűjtött adatokat. Végül így elemezték a 132 fajtából származó, több mint 89 ezer kutya személyiségét és játékbeli viselkedését.
AZ EREDMÉNYEK AZT MUTATTÁK, HOGY A JÁTÉKOSSÁGRA VALÓ HAJLAM A TERELŐ ÉS SPORTOS FAJTÁK ESETÉBEN A LEGVALÓSZÍNŰBB, MÍG A PAPILLON ÉS A MOPSZ FAJTÁKNÁL A LEGKEVÉSBÉ.
Kolm meglepetéssel tapasztalta, hogy a terrierek, mint például a Staffordshire (amelyet eredetileg harci kutyának tenyésztettek) nagyon játékosak, ami azt feltételezi, hogy úgy tenyészthették őket, hogy reagáljanak az emberi utasításokra, beleértve a játékra hívó invitálást is.

A szórakozás kedvéért is tenyészthették a kutyákat
A kutatók egyik legérdekesebb megállapításának azonban az bizonyult, hogy a már említett basenji is igencsak játékos természetű, bár nem túlságosan.

EZ AZ ÁLLAT VALÓSZÍNŰLEG A LEGRÉGEBBEN HÁZIASÍTOTT FAJTA, AMELY EGYES KUTATÁSOK SZERINT MÁR IDŐSZÁMÍTÁSUNK ELŐTT MEGJELENT AZ EMBER KÖZELÉBEN.

Bár azt még nem tudni, hogy őseik a mai háziállatokhoz hasonlóan viselkedtek-e, ám a fajta ősi történelmének és játékosságának kombinációja megerősíti a tanulmány azon megállapítását, miszerint az emberek nagyon hosszú ideje tenyésztik a kutyákat, részben a saját szórakozásuk, illetve a közös játék kedvéért.

A most publikált tanulmány eredményei komoly előrelépést jelentenek a játék témakörének tanulmányozásában
– hangsúlyozta Gordon Burghardt, a Knoxville-i Tennessee Egyetem etológusa is.

Ezt erősítette meg Marc Bekoff, a Colorado Egyetem ökológiai és evolúciós biológiai emeritus professzora is, aki szerint „a svéd csapat valószínűleg helyesen állítja, hogy az emberekkel való játék fontos mérföldkövet jelentett a kutyák korai háziasítása során”.