Hihetetlen, hogyan védte meg a kutya az örökbefogadóit

Olvasási idő:45 Másodperc

Nincs önzetlenebb és csodásabb állatfaj, mint a kutya. Ők azok, akik még egy kis simogatásért is örökké hálásak lesznek nekünk. Ezt pedig egy Randy nevű kutya be is bizonyította befogadói számára.

A tüneményes négylábú két éve bukkant fel a helyi benzinkútnál, ahol a dolgozók etetni kezdték. Teltek, múltak a hónapok és a kutyus egyre jobban bizalmába fogadta az ott dolgozókat, akik végül magukhoz vették, beoltatták, megfürdették és elhalmozták a szeretettükkel. Ezt az önzetlen emberi tettet meg is jegyezte a kutyus, az élet pedig úgy hozta, hogy végül meg is tudta hálálni. Pár napja két férfi lökdösni és ütlegelni kezdte az egyik alkalmazottat és megpróbálták rávenni, hogy adja oda a benzinkút összes aznapi bevételét. Ekkor a semmiből Randy rárontott a két férfira és addig ugatta és kergette őket, míg azok el nem menekültek.

Azóta Randy hivatalosan is a benzinkút biztonsági őre lett, akit egy óriási csonttal és rengeteg puszival jutalmaztak.


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
7


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Hihetetlen, hogyan védte meg a kutya az örökbefogadóit bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk