Túlélte a kemény idahói telet a hegyekben és 9 hónap után hazatért az öreg, süket kutya

Olvasási idő:1 Perc, 9 Másodperc

Kilenc hónappal az eltűnése után megkerült Darwin és Cindy Cameron öreg Chesapeake-öbli retrivere, Mo. A kutya még tavaly szeptemberben tűnt el az idahói hegyekben egy vadásztúrán. Darwin és Cindy ugyan három hónapig eltűnése környékén maradtak és keresték, nem lelték nyomát.

Már fel is adták a reményt, így elsőre nem is nagyon akarózott megnézniük azt a kutyát, amit fél évvel a keresés feladása után talált egy kutyamentő, Cheri Glanker. Aztán mégis rávették magukat a találkozásra, pedig a tapasztalt kutyás Glanker előre figyelmeztette őket, hogy ne reménykedjenek hollywoodi filmekbe illő egymásra találásra.

Mo szemmel láthatóan egyedül vészelte át a zord idahói telet. Megsüketült, és testsúlya felét is elvesztette. Glanker azt is jelezte, hogy a kutya nem fog gazdái nyakába ugrani, mert túlélő üzemmódban van. Cameronék mindezek ellenére pár szokása és testi jele alapján felismerték a kutyájukat, ami időközben Glankernek is nagyon a szívéhez nőtt. “Ki mentette meg Mót? Mo mentette meg Mót” – nyilatkozta az esetről Glanker. Állítása szerint a kutya még azután is, hogy ő befogadta, minden sétánál láthatóan valakik keresésére indult.

De most már hazatérhetett gazdáival Boise-ba. Boise-ról, ha már így szóba jött, pár apróságot megosztanék. Először is azt, hogy amerikaiul “bojzinak” ejtik, bár a helyiek valójában “bojszinak” hívják városukat, ahol nagyon jelentős baszk népesség él. Egyben itt található a Boise-i Állami Egyetem is, aminek nagyon jó focicsapata van, ami egy kékre festett pályán játszik. (Via The Seattle Times)


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
1

A Túlélte a kemény idahói telet a hegyekben és 9 hónap után hazatért az öreg, süket kutya bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk