Az ország, ahol egyetlen kóbor kutya sem él

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte 200 millió kóbor kutya él, Hollandia ugyanakkor jó példát mutat a többi országnak.

2019 tavaszán Hollandia lett a világ első országa, ahol egyetlen kóbor kutya sem él. Hollandia egyébként is híres állatbarát kultúrájáról: a lakosság 90 százalékának van kutyája, az állatok pedig a kávézókban és a tömegközlekedésben is megszokott látvány.

A kutyatartásnak komoly hagyománya van a régióban, az állatok fajtája társadalmi státusz volt a múltban. Míg a gazdagabbak sportcéllal vagy házi kedvencként tartották az ebeket, addig a szegényebbeknek főként keverékeik voltak, az állatokat pedig a munkára fogták. A 19. században Hollandia kutyapopulációja igen magas volt, a veszettségjárvány kitörése alatt azonban sok gazda megvált állatától.  A folyamat az ember-kutya kapcsolatra is nagyban hatott.

A kormány ekkoriban kutyaadód is bevezetett, hogy szabályozzák a kóbor állatok számát, a rendszer viszont nem érte el a kívánt hatást. 1864-ben aztán létrejött az első állatvédelmi ügynökség Hágában. Mára Hollandiában kifejezetten szigorúak az állatvédelmi jogszabályok.

A kóbor kutyák lehetnek gazdátlan vagy gazdával rendelkező szabadon kószáló ebek, a közösség által gondozott állatok vagy vadon élő példányok. Az ország a CNVR (Összegyűjtés, Ivartalanítás, Oltás és Visszaengedés) programnak köszönhetően érte el sikerét, az országos rendszer sokkal hatékonyabb a többi módszernél.

Hollandiában ráadásul sok esetben komoly adókat vetnek ki az állatkereskedőknél vásárolt kutyákra, ez pedig arra ösztönzi a helyieket, hogy inkább menhelyről fogadjanak be kutyákat. Az országban egy állatrendőrség is működik, amely folyamatosan felügyeli az élőlények tartását.

ng.hu

Mit gondolsz erről?
Tetszik
Tetszik

5

Vicces
Vicces

0

Imádom
Imádom

1

Szomorú
Szomorú

0

Dűhítő
Dűhítő

0

Hűha
Hűha

1

A Az ország, ahol egyetlen kóbor kutya sem él bejegyzés először Kutyás hírek-én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk