Rá sem ismernél a túlsúlyos beagle-re, aki néhány hónap alatt 13 kilót fogyott

Olvasási idő:4 Perc, 36 Másodperc

Mikor örökbefogadó családjához költözött, Wolfgangnak mindössze egyetlen szerény célja volt: hogy beférjen az ajtón.

Miközben más kutyák minden bizonnyal a föld alá bújnának szégyenükben, ha akkora túlsúlyt cipelnének, mint Wolfgang, a büszke kis beagle-t sokáig egyáltalán nem zavarta a dolog. „Vagyis, hogy egész pontosak legyünk, nem tudjuk, mennyire zavarta a túlsúly, mert fogalmunk sincs, milyen élete volt azelőtt, hogy az Arizona Beagle Rescue munkatársai rátaláltak volna az utcán” – helyesbít Wolfgang örökbe fogadó gazdija, a 37 éves Erin McManis.

Erin a Today című amerikai hírmagazinnak elmondta, hogy nem Wolfgang az első túlsúlyos kutyus az életükben, éppen ezért is mertek igent mondani rá. „Néhány éve egyszerre két nehézsúlyú kutyáról is gondoskodnunk kellett: Snickersen 26 kiló, Andrén pedig 30 kiló felesleg volt. Nem volt egyszerű átszoktatni őket az egészséges életmódra, de végül sikerült, épp ezért optimisták voltunk Wolfgangot illetően is.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Guys, I have a neck!! I was changing into my new Fall collar, and I was noticing how much tighter it is. Mom showed me a picture from a couple months ago and I can’t believe how much different I look. I’m so thankful that I have so many people cheering me on. 🎉🎉🎉. . . Seeing this progress has really motivated me to stay focused this week, and I’m only looking forward! I’m also going to keep Mom motivated to stick to her diet. In honor of the U.S. Open this week, as one of the greatest players ever, @serenawilliams said, “I decided that I can’t pay a person to rewind time, so I may as well get over it.” 🎾 🦄🎾🦄🎾 . . . . . . . . . . #beagle #beaglesofinstagram #effyourbeautystandards #weightlosstransformation #obesetobeast #shelterdog #dogsofinstagram #fitness #rescueismyfavoritebreed #diet #instafit #arizonabeaglerescue #bodypositivity #fitness #weightloss #goals #usopen #wolfgangthebeagle #chonk #chonker #cleaneating #adoptdontshop #fattofit #cbd #cbdforpets #fat #bodypositivity #knowyourworth #motivationmonday #serenawilliams

Wolfgang (@obese_beagle) által megosztott bejegyzés, Szept 3., 2019, időpont: 6:28 (PDT időzóna szerint)

A beagle-ről közben kiderült, hogy a túlsúlya részben pajzsmirigyproblémáinak, részben pedig fékezhetetlen étvágyának köszönhető. Erin és párja, Chad Schatz idén májusban vették magukhoz Wolfgangot, aki azóta közel 30 kilót fogyott. „A kezdet kezdetétől odafigyelünk arra, hogy mindig teljesíthető célokat tűzzünk ki Wolfgang elé. Mikor hozzánk került, az volt a cél, hogy a többi kutyánkhoz hasonlóan ő is gond nélkül beférjen azon a kutyaajtón, amit a bejárati ajtóra vágtunk. Most, hogy Wolfgang már rendszeresen mozog és egészségesen eszik, a 30. leadott kiló lesz a cél.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

My visit to Dad’s office was a huge success! How do you like my tie? I got lots of pets and met lots of new friends! I figured everyone would be welcoming because Dad works at @lernerandrowe and they have a long documented history of helping shelter pets! 🐶 . Although I wish Dad was able to stay home all day with me, I’m glad he gets to work with such nice people. My new friend Katie (a paralegal that works with Dad) said that I should think about how I want to be compensated the next time I come to the office; I think getting paid with healthy treats and pets sound fair !⚖⚖🦄🦄 . . . . . . #beagle #beaglesofinstagram #keto #weightlosstransformation #obesetobeast #shelterdog #dogsofinstagram #fitness #fitnessmodel #determination #diet #instafit #weightlossgoals #bodypositivity #fitness #weightloss #goals #lowcarb #wolfgangthebeagle #adoptdontshop #phoenix #scale #cbdoil #cbdforpets #cbd #hempfieldfarms #petreleaf #cannapet #selectcbd #lernerandrowe #legalbeagle

Wolfgang (@obese_beagle) által megosztott bejegyzés, Aug 16., 2019, időpont: 3:59 (PDT időzóna szerint)

Erin, aki Instagram-oldalán rendszeresen beszámol a beagle eredményeiről, elárulta, hogy Wolfgang egy simulékony és kedves kutya, aki – bár sokan azt feltételezik róla – egyáltalán nem szokott kunyerálni. „Azért vettük őt magunkhoz, hogy bebizonyítsuk, a durván elhanyagolt menhelyi kutyákból is lehet csodálatos házi kedvenc, ha nem mondunk le róluk” – mondja Erin, majd bevallja: noha Wolfgangot ideiglenes befogadóként vették magukhoz, mára örökbe fogadó gazdái lettek.

„Különleges kapcsolat alakult ki köztünk, amit nem szeretnénk feladni. Szóval, bár ideiglenesként jött, Wolfgang most már egy életre velünk marad.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Weight Loss Update !! I’ve lost another two pounds!! I’m now 72 pounds from a starting weight of about 90 pounds!!! What is even more important than the number on the scale is how good I feel; I have not been able to move like this in years! I wonder if this type of weight loss is typical for unicorns?? At this rate, I’ll be able to find that cat soon, and I’ll reach my mile goal for the @fourleggedrunning event on November 17th. 🦄🐱🦄🐱 . . I’ve been getting some questions about the type of supplements I use. As you know, Mom makes my own food in either the crock pot or instapot, and I’m on a 600 calorie a day diet of lean turkey and veggies. However, I told Mom to take a picture of my supplements — I take a daily multi-vitamin from @zestypaws, and Mom adds bone broth and calcium powder directly to my food. Also, I get a @pethonesty mobility supplement because my vet said I should take a supplement with glucosamine in it. I also try different CBD drops to help alleviate any discomfort cause by my extra weight, and this week I’m using @sequoia_organics A lot of people assume I’m on some prescription pain meds—but I’m not ! . . .. . .. . . . . . #beagle #beaglesofinstagram #effyourbeautystandards #weightlosstransformation #obesetobeast #shelterdog #dogsofinstagram #fitness #rescueismyfavoritebreed #diet #instafit #arizonabeaglerescue #bodypositivity #fitness #weightloss #goals #usopen #wolfgangthebeagle #chonk #chonker #cleaneating #adoptdontshop #fattofit #cbd #cbdforpets #fat #bodypositivity #knowyourworth #zestypaws

Wolfgang (@obese_beagle) által megosztott bejegyzés, Szept 4., 2019, időpont: 3:12 (PDT időzóna szerint)

nlc.hu


Vicces

Vicces

0


Szomorú

Szomorú
0


Imádom

Imádom
0


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
0


Érdekes

Érdekes
0

A Rá sem ismernél a túlsúlyos beagle-re, aki néhány hónap alatt 13 kilót fogyott bejegyzés először -én jelent meg.

About Post Author

eredeti cikk