Történet a leghűségesebb barátról: “Azok jutnak a mennyországba, akik nem hagyják el a szeretteiket”
Egyszer egy öreg az országúton vándorolt a kutyájával, estefelé elfáradtak és szállást kértek. Mintha a mennyország előtt álltak volna meg, olyan csodálatos helyre érkeztek, amit egy kapu választott el: zene, virágok, különleges fények, öröm és boldogság fogadta őket.
Mi van a csodálatos kapu mögött? – kérdezte az utazó az őrt.
Ez itt a Paradicsom, azért vagy itt, hogy örökre megpihenj.
Van víz odabent?
Számos tiszta vízű forrás és medence vár rád, amit csak szeretnél.
A kutyámat is magammal viszem – mondta az öreg.
Sajnálom, kutyával nem szabad bemenni, itt kint kell hagyni a kapu előtt – mondta az őr.
A férfi bármennyire is szomjas volt és éhes, úgy döntött, hogy tovább folytatják az utat együtt, nem akarta a kutyáját elhagyni. Egy kis idő múlva egy farm kapujához érkeztek, ahol megkérdezte a kapuban álló őrt, hogy bemehetnének-e.
Egy kis vízre lenne szükségem, nagyon szomjas vagyok és fáradt – mondta az őrnek.
Természetesen, menjen be, az udvaron van egy tiszta vizű kút.
A kutyámat is magammal vinném.
Persze, a kút mellett van egy vajú, abból annyit ihat a kutyája, amennyit csak akar. Ha éhesek, enni is adhatunk, a kutya számára is van egy nagy velős csontunk, biztosan örülne neki.
A férfi alig hitt a szemének, hogy ilyen létezik, és megkérdezte az őrt:
Nagyon köszönjük a jóságát, de meg tudná mondani, hogy hol vagyunk?
A mennyországban – mondta az őr.
Hogy létezik ez, hiszen az előbb voltunk a mennyországban. Hazudik, miért akarja becsapni a szegény vándort?
Csupán azok jutnak a mennyországba, akik nem hagyják magukra a szeretteiket – válaszolta az őr, és szélesre tárta a kaput.
0
0
A Történet a leghűségesebb barátról: “Azok jutnak a mennyországba, akik nem hagyják el a szeretteiket” bejegyzés először -én jelent meg.
