Nem csak boldogabb leszel: a kutyád tényleg hat az agyadra is, ezt mutatja egy új kutatás
A legtöbb kutyásnak nem kell tudományos bizonyíték ahhoz, hogy érezze: valami tényleg megváltozik benne, amikor a kutyájával van. Egy rossz nap után elég egy séta, egy simogatás, egy közös játék, és mintha kicsit helyrebillenne a világ. Nem véletlen, hogy évek óta sorra jelennek meg kutatások arról, mennyit számítanak az állatok – különösen a kutyák – a hangulatunk, a stressz-szintünk, sőt az általános közérzetünk szempontjából. Az már kevésbé közismert, hogy a kutyával való közös idő nemcsak „érzésre” tesz jót, hanem mérhetően az agyi aktivitásunkra is hat. Egy újabb vizsgálat épp ezt próbálta közelebbről megnézni: nem általánosságban azt, hogy jobb kedvünk lesz-e egy kutyás program után, hanem azt, hogy a különböző közös tevékenységek közben pontosan mi történik az agyunkban.
Ez azért érdekes, mert sok korábbi tanulmány inkább nagyobb képet nézett: hangulatjavulás, stresszcsökkenés, hormonális változások, általános jóllét. Ezek nagyon fontos eredmények, de közben ott maradt a kérdés, hogy vajon ugyanaz történik-e bennünk akkor, amikor sétáltatjuk a kutyát, mint amikor simogatjuk, játszunk vele vagy etetjük. Magyarán: a kutyás kapcsolat minden része ugyanúgy hat ránk, vagy vannak köztük finom különbségek? Az új kutatás pont erre fókuszált, és ez adja az egész izgalmát. Nem csak azt kérdezték meg a résztvevőktől, hogyan érzik magukat, hanem közben mérték az agyi aktivitásukat is, vagyis megpróbálták egyszerre összekötni a szubjektív élményt és a biológiai választ.
A vizsgálatban nagyjából harminc fiatal felnőtt vett részt, és egy jól képzett, négyéves uszkár volt a „kutyás partner” a feladatok során. A résztvevők többféle tevékenységet végeztek a kutyával: volt köztük játék, simogatás, masszírozás, etetés és séta is. Miközben ezek zajlottak, elektródákkal mérték az agy elektromos aktivitását, vagyis azt, hogyan változnak bizonyos agyhullámok az egyes helyzetekben. Ez már önmagában is érdekes, mert így nem csak azt lehetett mondani, hogy a résztvevők „jobban érezték magukat”, hanem azt is, hogy az agyuk különböző módon reagált attól függően, mit csináltak éppen a kutyával.
A kutatás egyik legizgalmasabb része az volt, hogy nem ugyanaz a tevékenység hozta ugyanazt a mintázatot. A játék és a sétáltatás például inkább az alfa-hullámok erősödésével függött össze. Ezeket a mintázatokat általában a nyugodtabb, stabilabb, ellazultabb állapottal hozzák kapcsolatba, és gyakran felmerülnek akkor is, amikor a mentális stressz csökkenéséről vagy egy kiegyensúlyozottabb idegrendszeri állapotról beszélünk. Vagyis nagyon leegyszerűsítve: amikor játszol a kutyáddal vagy sétáltatod, az nemcsak „jólesik”, hanem az agyad szintjén is megjelenhet egy olyan ritmus, ami a megnyugvást és a rendezettebb belső állapotot támogatja.
Eközben más tevékenységek, például a simogatás, az ápolás és maga a játék bizonyos formái inkább a béta-sávhoz kapcsolódtak, amelyet gyakran a fokozott figyelemmel, koncentrációval és aktívabb mentális jelenléttel hoznak összefüggésbe. Ez különösen érdekes, mert sokan a kutyázást csak relaxációként képzelik el, miközben a valóság ennél árnyaltabb. Egy kutyával való kapcsolat egyszerre tud megnyugtatni és fókuszálni. Simogatás közben például nem csak ellazulsz, hanem nagyon is jelen vagy: figyeled a reakcióit, a testét, a légzését, a finom jelzéseit. Séta közben is történik valami hasonló: a test mozog, az idegrendszer dolgozik, de közben az élmény sokszor mégis stresszcsökkentő. Talán pont ez az egyik oka annak, hogy annyian érzik azt egy kutyás séta után, hogy „kitisztult a fejük”.
A résztvevők beszámolói is ebbe az irányba mutattak. A kutyával töltött idő után kevésbé érezték magukat stresszesnek, fáradtnak vagy lehangoltnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen simogatás minden problémát megold, de azt igen, hogy a kutyával való közös tevékenységek rövid távon is képesek érezhető változást hozni a közérzetben. És ez az, amit a legtöbb gazdi ösztönből már amúgy is tud: a kutya mellett valahogy másképp működünk. Kicsit lelassulunk, közben mégis jobban jelen vagyunk. Kimozdulunk, de közben meg is nyugszunk. Ez a kettősség nagyon szépen visszaköszön az ilyen eredményekből.
A kutatók szerint ebben több agyi terület is szerepet játszhat, különösen azok a régiók, amelyek az érzelmi, szociális és kognitív feldolgozásban vesznek részt. A homloklebeny és azon belül a prefrontális kéreg például kulcsfontosságú a tervezésben, a figyelem szabályozásában, a döntéshozatalban és az összetettebb társas helyzetek értelmezésében. Ha belegondolunk, a kutyával való interakció egyszerre testi, érzelmi és szociális élmény. Figyelned kell rá, reagálnod kell, olvasnod kell a jelzéseit, közben érzelmileg is kapcsolódsz hozzá. Nem csoda, hogy az agy több területe „bekapcsol” közben, és nem mindegy, hogy épp sétálsz vele, eteted, vagy nyugodtan simogatod a kanapén.
Fontos viszont, hogy ezeket az eredményeket józanul kezeljük. Egy ilyen kutatás nagyon izgalmas, de nem azt jelenti, hogy innentől minden kutyás tevékenység automatikusan és mindenkire ugyanúgy hat. Az emberek idegrendszere különböző, a kutyák személyisége is különböző, és az sem mindegy, milyen a kapcsolat minősége. Egy nyugodt, biztonságos kötődésben lévő kutyával egészen más élmény együtt lenni, mint egy olyan helyzetben, ahol a gazdi stresszes, a kutya túlpörgött, vagy a közös idő inkább küzdelem, mint kapcsolódás. Ráadásul a kutya oldalát sem szabad elfelejteni: attól, hogy nekünk jólesik valami, még nem biztos, hogy neki is. Ez különösen az ölelésnél fontos. Sok ember számára az ölelés a szeretet automatikus kifejezése, de rengeteg kutya ezt nem élvezi, sőt feszültté válhat tőle. Érdemes inkább azt figyelni, mit szeret a saját kutyánk, és ahhoz igazítani a közös pillanatokat.
Talán pont ez a tanulság egyik legszebb része: a kutyás kapcsolat nem egyetlen varázsmozdulaton múlik, hanem a minőségi interakciókon. A séta, a játék, a simogatás, az etetés mind tud jót tenni, de akkor működnek a legjobban, ha a kutya számára is biztonságosak és örömteliek. Ilyenkor nemcsak „jól vagyunk tőlük”, hanem tényleg mérhetően más állapotba kerülhet az agyunk és az idegrendszerünk is. Kicsit nyugodtabbak, kicsit fókuszáltabbak, kicsit kevésbé terheltek lehetünk – és ez a mai, túlhangolt hétköznapokban nem kis dolog.
A kutyások ezt valószínűleg továbbra sem laborban fogják megélni, hanem ugyanúgy a mindennapokban: egy esti séta közben, egy csendes simogatásnál, egy közös játék után, amikor egyszer csak azt veszik észre, hogy már nem szorít annyira a nap. A tudomány most egyre pontosabban megmutatja, mi lehet ennek a hátterében. Mi pedig közben csak tesszük, amit eddig is: beszélünk hozzájuk, megsimogatjuk őket, sétálunk velük, és valahol mélyen érezzük, hogy ez nemcsak nekik fontos. Hanem nekünk is.
