A kutyák játékos meghajlása többet mond, mint hinnéd: ezt figyeld mellette
Van az a kutyás mozdulat, amitől az ember azonnal mosolyogni kezd: az elülső lábak lemennek, a mellkas közel a földhöz, a hátsó rész fenn marad, a farok meg dolgozik ezerrel. Kívülről tényleg úgy néz ki, mintha a kutya meghajolna, közben pedig azt sugározná, hogy na, most valami nagyon jó dolog következik. A legtöbb gazdi ezt reflexből úgy fordítja le, hogy játszani akar, és sokszor igazuk is van. Csakhogy a kutyák testbeszéde ritkán ilyen egysoros történet. Ugyanaz a póz lehet lelkes játékra hívás, feszültségoldó gesztus, békítő üzenet vagy egyszerű kapcsolódási kísérlet is. Vagyis igen, aranyos, de közben komoly kommunikáció. És pont ezért érdemes kicsit tovább nézni a jelenetet, nem csak az első benyomásig.
A játékos meghajlás valóban az egyik legismertebb barátságos jelzés a kutyáknál. Sokszor tényleg azt üzeni, hogy ami most jön, az nem támadás, hanem móka. Ez különösen fontos akkor, amikor a kutyák egymás közt birkóznak, kergetik egymást, hirtelen mozdulatokkal játszanak, vagy nagy lendülettel indulnak egymás felé. A meghajlás ilyenkor afféle előzetes magyarázat: nyugi, játék van. A félreértés ott kezdődik, amikor a gazdi minden egyes ilyen pózt automatikusan ugyanúgy értelmez. Mert nem minden meghajlásból lesz azonnal rohangálás vagy labdázás. Van, hogy a kutya inkább egy feszült pillanatot próbál oldani vele, főleg idegen kutya közelében vagy bizonytalan helyzetben. Ilyenkor ha a test nem laza, a mozgás nem könnyed, vagy a farok sem az a tipikus örömcsóválós ritmusban jár, akkor lehet, hogy nem önfeledt játékra hív, hanem inkább megpróbálja békésebb mederbe terelni a helyzetet.
A farokcsóválás egyébként külön fejezet a félreértések könyvében. Rengetegen még mindig úgy gondolják, hogy csóválja a farkát, tehát boldog, pedig ez így önmagában túl egyszerű. A farok mozgása önmagában inkább izgalmi állapotot jelez, nem mindig pozitívat. A különbséget a csóválás minősége adja. Amikor a kutya egész teste lazán mozog vele együtt, szélesen csóvál, könnyed a tartása, az általában tényleg jó jel. Ha viszont a farok magasabban van, a mozgás gyors, feszes, a test közben merevebb, akkor már lehet túlstimuláltság, bizonytalanság vagy feszültség is a háttérben. Vagyis a meghajlás és a farok együtt sokat mond, de csak akkor, ha a mozdulat jellegét is nézzük, nem csak azt, hogy csóvál-e.
Sokan a meghajlást egyszerű bohóckodásnak látják, mert tényleg vicces és szerethető póz. Emberi szemmel könnyű úgy nézni rá, mint valami kis színpadi produkcióra. A kutyák számára viszont ez nagyon is használható, tudatos jelzés. Két kutya találkozásánál például a meghajlás gyakran a konfliktus megelőzésének egyik módja. Azt üzenheti vele, hogy nem akarok balhét, nem fenyegetlek, próbáljunk normálisan kommunikálni. Ez különösen hasznos ott, ahol a helyzet még éppen billeg, és pár rossz mozdulaton múlik, hogy játék lesz belőle vagy feszülés. Ilyenkor a gazdi sokszor akaratlanul ront a helyzeten, amikor pórázzal hirtelen elrántja a kutyát, mielőtt a kommunikáció végigfutna. Persze nem arról van szó, hogy minden helyzetet hagyni kell, de ha látni tanuljuk ezeket a békítő jeleket, sokkal nyugodtabban és okosabban tudunk közbeavatkozni.
A gazdi felé mutatott meghajlást is sokan automatikusan úgy fordítják le, hogy labda kell vagy játék kell. És igen, gyakran tényleg ez van. De nem mindig. Főleg kölyök- és kamaszkorban a kutya ezzel sokszor egyszerűen kapcsolatot kezdeményez. Azt mondja, hogy figyelj rám, szólj hozzám, csináljunk valamit, legyél benne velem ebben a pillanatban. Ha minden ilyen jelzésre azonnal felpörgető játék a válasz, a kutya könnyen megtanulhatja, hogy csak túlhevült állapotban kap reakciót, és egy idő után egyre nehezebben szabályozza magát. Ezért jó megfigyelni a részleteket. Hoz játékot? Várakozóan néz? Pattogós, de laza? Vagy inkább keresgélő, bizonytalan, figyelmet kérő? Nem mindegy, mert ugyanarra a pózra teljesen másfajta válasz lehet a legjobb.
Az is gyakori tévhit, hogy ha egy kutya meghajol a másik felé, az minden körülmények között garantáltan jó jel, és onnantól biztos a békés játék. Sajnos ez sem ilyen egyszerű. A meghajlás alapvetően valóban barátságos és békés kommunikációs eszköz, de a másik kutya reakciója legalább ennyire fontos. Nem minden kutya tudja jól olvasni a jeleket, nem mindegyik szeret intenzív közeledést, és van, amelyik eleve feszült, bizonytalan vagy rossz tapasztalatokkal érkezik egy találkozásba. Ha az egyik kutya túl erős lendülettel megy bele a helyzetbe, a másik hiába kap „játékos” jelzést, megijedhet, bemerevedhet, hátrálhat vagy védekező reakciót adhat. Ilyenkor nem elég csak a saját kutyánkat nézni és örülni, hogy de aranyosan meghajolt. A másik testbeszéde dönti el, hogy a kommunikáció működik-e. Ha az elfordul, feszültté válik, lesüti a testét vagy menekülne, akkor jobb finoman megszakítani a helyzetet, mint kivárni, amíg elfajul.
Sokan azt is hiszik, hogy ez a fajta meghajlás inkább kölyökkori dolog, amit a felnőtt kutyák „kinőnek”. Pedig a jól szocializált felnőtt kutyák ugyanúgy használják, csak gyakran kicsit visszafogottabban, rövidebben, finomabban. Egy idősödő kutyánál is megjelenhet, ha még van kedve kapcsolódni, játszani, kommunikálni. Sőt, néha pont az a feltűnő, amikor egy korábban sokat meghajló, játékos kutya hirtelen abbahagyja ezt a mozdulatot. Ennek oka lehet egyszerűen az életkorral változó temperamentum, de lehet fájdalom, mozgásszervi kényelmetlenség vagy csökkent játékos kedv is. Magyarul a hiánya is lehet információ. Nem feltétlenül baj, de érdemes észrevenni, ha valami látványosan megváltozik.
Gazdiként az egyik legjobb dolog, amit megtanulhatunk, hogy nem egyetlen jelből próbáljuk megfejteni a teljes helyzetet. A kutya testbeszéde akkor áll össze, ha együtt nézzük a testtartást, a mozgás ritmusát, a farok jelzéseit, az arcot, a tekintetet, a távolságot, az előzményeket és azt is, hogyan reagál a másik fél. A játékos meghajlás a legtöbb esetben tényleg pozitív, barátságos és örömteli jelzés, de a pontos jelentés mindig a környezetben válik érthetővé. Ha laza a test, természetes a mozgás, kölcsönös a kommunikáció, és nincs benne kényszer vagy túlpörgés, akkor jó eséllyel tényleg egy egészséges, szép kutyás kapcsolódást látsz.
És talán pont ez a legjobb benne. Amikor a kutyád meghajol előtted vagy egy másik kutya előtt, az nem csak cuki jelenet a napi műsorban, hanem egy valódi üzenet. Valami olyasmi, hogy beszélgetek veled, próbálok kapcsolódni, jelzem a szándékomat. Ha ezt megtanulod jobban olvasni, nemcsak ügyesebb gazdi leszel, hanem sokkal mélyebben is fogod érteni, mi zajlik a kutyád fejében és testében. Legközelebb, amikor meglátod ezt a pózt, érdemes egy másodperccel tovább figyelni. Nagy eséllyel tényleg mondani akar valamit.
