Chris O’Neil és kutyája, Cassius egy téli kirándulásra indultak Massachusettsben, az Oxbow National Wildlife Refuge közelében. A séta békésen indult, a friss hó ropogott a talpuk alatt, amikor Cassius hirtelen letorpant, majd lefeküdt egy ösvény melletti hókupac mellé.
Első ránézésre úgy tűnt, mintha csak valamit nyalogatna a hóban – egy fiatal, kíváncsi kutyánál ez nem szokatlan. Ami viszont azonnal gyanússá vált, az a makacssága volt. Amikor O’Neil hívta, Cassius elindult felé, majd félúton visszafordult, és visszament a hókupachoz. Ez kétszer is megismétlődött.
Ekkor a gazdi úgy döntött, közelebbről is megnézi, mi tartja ott ennyire.
A hóban egy összegömbölyödött, szürkés, göndör szőrcsomót látott. Ahogy jobban lehajolt, rájött, hogy nem egy kupac szőrről van szó, hanem egy idős Shih Tzúról, aki szinte belefagyott a hóba. A kutya alig mozdult, de még lélegzett.
O’Neil a kezét a testére tette, mire a kutya gyengén megmozdította a fejét. Ez elég volt ahhoz, hogy tudja: még nincs késő.
Azonnal levette a pulóverét, ráterítette az apró testre, majd értesítette a Harvard-i rendőrséget. Az ügy hamar az állatfelügyelethez került, ahol kiderült a kutya neve és története.
A megtalált Shih Tzu Gizmo volt, egy 10 éves, háromlábú kutya, aki két héttel korábban tűnt el Harvard városában. Az eltűnése után a családja azonnal segítséget kért, és kapcsolatba lépett a Missing Dogs Massachusetts önkéntes csapatával. A keresést nehezítette, hogy a környéken sűrű erdők, prérifarkasok, forgalmas főút és szélsőséges időjárás is veszélyeztette a túlélési esélyeit. Ráadásul komoly hóviharok is sújtották a térséget.
Gizmo azonban nem először bizonyította, hogy igazi harcos. Korábban legyőzte a rákot és a szívférgességet, és miután elveszítette az egyik lábát, megtanult újra futni, játszani és élni – teljes életet, három lábon. A családja mindent megtett érte, ám amikor egy hatalmas hóvihar előtt kiszökött az otthonából, minden addigi küzdelem veszélybe került.
A keresés hetekig eredménytelen volt. Ilyen esetekben a siker kulcsa a bejelentett észlelés, de Gizmo nyomtalanul eltűnt. Ahogy teltek a napok, a remény egyre halványult.
Egészen addig, amíg O’Neil telefonja meg nem csörrent.
Miután értesítette a hatóságokat, Gizmo családját is azonnal riasztották. O’Neil eközben felvette a reszkető kutyát, és közel egy kilométeren át vitte vissza az úthoz. Amikor a család megérkezett, a találkozás leírhatatlan volt. A több mint két hete eltűnt kutyát újra a karjukban tarthatták.
Gizmót azonnal a Westfordi Sürgősségi Állatkórházba szállították, ahol néhány napos megfigyelés és kezelés után hazamehetett. A szakemberek szerint a túlélése valóban a lehetetlennel határos volt, tekintve az időjárást és az eltelt időt.
A történet azonban nemcsak Gizmo elképesztő kitartásáról szól, hanem Cassiusról is. Cassius maga is mentett kutya, és O’Neil szerint 18 BB-lövedék található a testében korábbi bántalmazás nyomaként. Mégis kedves, barátságos és rendkívül érzékeny – és azon a napon egyszerűen nem volt hajlandó otthagyni a hókupacot.
Ha nem fordul vissza másodszor is. Ha nem makacskodik. Ha a gazdája nem figyel fel erre. Gizmo története egészen máshogy végződhetett volna.
Néhány nappal a mentés után a közösség még mindig döbbenten beszél az esetről. Egy háromlábú kutya, aki kétszer is legyőzte a halálos esélyeket. És egy másik kutya, aki ösztönösen tudta, hogy valaki segítségre szorul.
Nem köpenyben érkeztek, nem villogó fények között. Csak egy téli séta volt, egy hókupac, és egy kutya, aki nem mozdult onnan.
Cassius valódi hősként viselkedett. Gizmo pedig ismét bebizonyította: a túléléshez néha nemcsak erő kell, hanem egy barát is, aki nem hagy magadra a hóban.