Aranyba öntött rajongás: a világ egyik legdurvább kutyaszobra Türkmenisztánban
Türkmenisztánban vannak azok a történetek, amikre ránézel, és egyszerre akarsz nevetni, pislogni kettőt, meg megkérdezni: „oké, de ez most tényleg megtörtént?” Na, az alabay aranyszobor pont ilyen. A sztori röviden annyi, hogy Gurbanguly Berdymukhamedov, az ország korábbi elnöke, annyira rajong a kedvenc kutyafajtájáért, hogy nem állt meg egy díszoklevélnél vagy egy kedves beszédnél: fogta, és kapott a fajta egy hatalmas, aranyozott szobrot a fővárosban, Asgabatban. Nem kicsit, nem jelképesen. Konkrétan egy 6 méter magas monstrumot, amit 2020-ban, hivatalos ünnepség keretében avattak fel. Képzeld el a jelenetet: te meg örülsz, ha a kutyád ma csak egyszer lopja le a konyhapultról a szendvicset, ott meg körforgalmi aranykutyát avatnak. Másik liga.
De mi ez az alabay, és miért lett ekkora ügy? Az alabay a közép-ázsiai juhászkutya türkmenisztáni típusa, egy masszív, őrző-védő karakter, akinek már a kiállása is azt mondja: „itt rend lesz, barátom.” A türkmén kultúrában a hűség, az erő és a védelem jelképeként tartják számon, és nem tegnap óta: évszázadok óta jelen van a térségben. Nomád pásztorok használták nyájak őrzésére, porták védelmére, meg úgy általában arra, amire egy ilyen kutya született: hogy akkor is állja a sarat, amikor más inkább hátrébb lépne. Emiatt nemcsak egy „szép kutya” náluk, hanem egyfajta nemzeti örökség-érzet tapad hozzá, mint nálunk egy jó pásztorkutya-sztori, csak turbóra csavarva.
És itt jön a csavar: ez nem az első alkalom, hogy az alabay reflektorfénybe került. Berdymukhamedov korábban könyvet is szentelt a fajtának, és az alabay az állami kommunikációban is rendszeresen felbukkan, mint a türkmén hagyományok, a kitartás és a védelem „élő” jelképe. Magyarul: náluk ez a kutya nem csak kutya, hanem üzenet. Azt üzeni, hogy erősek vagyunk, hűségesek vagyunk, megvédjük, ami a miénk. A szobor pedig ennek a vizuális „hangerőgombja” maximumra tekerve: ha valaki nem értette volna a jelképet, most már ott áll aranyban, hat méterben, és nem lehet kikerülni.
Az egész történetben van valami furán emberi is, még ha elsőre túlzásnak is tűnik. Mert a rajongás, a büszkeség, a „nézd, ez nekünk fontos” érzés teljesen ismerős. Csak hát általában mi ezt egy kedvenc fotóval, egy emléknyakörvvel vagy egy „ő a család része” mondattal intézzük el. Türkmenisztánban meg… hát, ott köré építenek egy eseményt és felhúznak egy aranyszobrot a város közepére. Ízlés kérdése, persze. De egy biztos: ha valaha kellett volna bizonyíték arra, hogy egy kutyafajta hogyan tud nemzeti szimbólummá válni, akkor az alabay erre tankönyvi példa.
