Steve Lamplough már hozzászokott ahhoz, hogy a természet szó szerint a küszöbéig sétál. A háza Portland (Ausztrália) környékén, öt holdnyi területen áll, ahol a kutyái szabadon rohangálnak, és a kertje olyan, mintha egy mini vadrezervátum lenne: időről időre vadállatok is átvonulnak rajta. A koalák például rendszeresen felbukkannak, mert a kertben álló hatalmas manna gumfa leveleit szívesen rágcsálják. A kutyák ilyenkor általában csak érdeklődve figyelnek — tisztes távolból.
Csakhogy a múlt héten történt valami, ami még Steve-et is teljesen meglepte.
Ugatás a kertből, és egy „furcsa lovas” a kutya hátán
Egy nap az ugatás kihúzta Steve-et a házból. Odaszólt a kutyáknak, hogy jöjjenek vissza, és ekkor futott felé Denni, a 9 éves golden retriever. A látvány elsőre annyira abszurd volt, hogy Steve azt hitte, rosszul lát: Denni nem egyedül érkezett.
A kutya hátán egy koalabébi (joey) kapaszkodott — úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Steve később úgy mesélte, először csak pislogott, majd az villant át az agyán: „Oké… és most hogyan szedem le róla?” A jelenet közben pedig annyira komikus volt, hogy nehéz volt nem nevetni: Denni büszkén szaladt, a kis koala meg úgy billegve utazott a szőrbe kapaszkodva, mint egy apró zsoké.
Denni, a „pótmami” – és a koala, aki melegséget keresett
Steve szerint Denni kifejezetten barátságos, bújós kutya, és van benne valami erős, gondoskodó ösztön is. Koalát már sokszor láttak a birtokon, de ilyen közelség még sosem történt: a kutyák rendszerint csak kíváncsian nézik őket, most viszont a bébi valahogy Denni közelébe került.
Steve tippje szerint a kicsi vagy leeshetett az anyjáról, vagy épp felfedezőútra indult, amikor Denni odament „ellenőrizni” a helyzetet. A koalabébi pedig — melegséget és biztonságot keresve — könnyen összekeverhette a puha, aranyszínű kutyát az anyukájával. Nem is teljesen őrült gondolat: a koalák kicsinyei egy ideig tényleg az anyjukon „utaznak”, a hátába kapaszkodva.
A legjobb az egészben az volt, hogy senki nem tűnt stresszesnek. Steve szerint Denni és a koala is nyugodtnak látszott, sőt, mintha mindketten élvezték volna a furcsa pillanatot. Denni pedig láthatóan nagyon büszke volt a „meglepetésre”, amit a gazdinak hozott.
A mentés: óvatosan, gyorsan, pánik nélkül
Bármennyire is aranyos volt a jelenet, Steve tudta, hogy nem maradhat így sokáig. A koalabébit vissza kellett juttatni a természetbe, és ideális esetben az anyjához is, méghozzá úgy, hogy közben ne sérüljön a kicsi, és Denni se ijedjen meg.
Megkérte Dennit, hogy üljön le, majd hátulról óvatosan megfogta a koalát a hónaljai alatt, és finoman kifelé mozdította a karjait, hogy a karmok engedjenek. Amint a szorítása lazult, átvitte a közelben lévő fához, és ott elengedte. A bébi azonnal felmászott a törzsre.
A történet itt még nem ért véget: Steve 15 perc múlva visszanézett, és a legjobb forgatókönyv valósult meg — az anya már ott volt a fán a kicsivel. Valószínűleg meghallotta, merre van a bébi, és odament érte.
Egy pillanat, amit az egész világ megmosolygott
Steve számára ez egyszerre volt megható, vicces és teljesen egyedi élmény. A pillanatot megosztotta a Facebookon, ahol rengetegen reagáltak rá szeretettel: nehéz nem mosolyogni azon, amikor egy koalabébi ideiglenesen egy golden retrievert választ „szállítójárműnek” — és amikor a kutya szemmel láthatóan örül a feladatnak.
Vannak napok, amikor a természet nemcsak szép, hanem kifejezetten kreatív forgatókönyvíró is. 
