Az ókori Görögországban a kutyák nem csupán bolyhos barátok vagy hasznos háziállatok voltak, hanem sokkal összetettebb szerepet töltöttek be a társadalomban. Nem egyszerű házikedvencként tekintettek rájuk, hanem haszonállatként, az isteneknek felajánlott áldozatként, sőt, olykor eleségként is szolgáltak. Ez a kettősség jól tükrözi, milyen bonyolult és sokrétű volt az ember és a kutya viszonya az ókori világban.
Homérosz Odüsszeiája az egyik legismertebb példa arra, hogyan jelent meg a hűség és az odaadás a kutyákban. Amikor Odüsszeusz húsz év után visszatér Ithakába, egy leromlott, bolhás kutya, Argosz ismeri fel, bár maga a hős álcázva jár. Argosz gyenge mozdulatokkal, fülének lekonyításával és farkának megcsóválásával jelzi a felismerést, majd békésen eltávozik – egy szívbemarkoló pillanat, ami az ember és állata közötti mély köteléket mutatja be.
Az ókorban nemcsak nagytestű vadászkutyák voltak népszerűek, hanem a kis termetű ölebek, mint a máltai, amely a mai selyemkutya őse lehetett. Ezeket a kutyákat gyakran férfiak tartották, és magukkal vitték a gümnaszionba vagy akár hosszú hajóutakra is. Plinius írásaiban az is megjelenik, hogy fájdalmak enyhítésére helyezték a kutyákat a beteg hasára, így szolgáltak egyszerű, de hatékony fájdalomcsillapítóként.
A család kedvencének elvesztése súlyos fájdalom volt, amit számos epigramma és emlék is megörökített. Plutarkhosz például leírja Xanthipposz kutyájának történetét, aki gazdája után úszott a szoroson, majd ott elpusztult, és szertartásosan eltemették a „Kutya Sírdombján”. Ezek a történetek tükrözik, hogy a kutyák nem csupán állatok voltak, hanem családtagok, akikhez érzelmileg erősen kötődtek az emberek.
A görög elit vadászataiban is fontos szerepet kaptak a kutyák. Xenophón művében részletesen tárgyalja a kutyák tulajdonságait, a tenyésztéstől kezdve a vadászati praktikákig. A jó vadászkutya nem csak fizikai adottságokkal, hanem megfelelő személyiséggel is rendelkezett, és a kutyatartás mindennapjaihoz számos hasznos tanácsot adott az író. Például, hogy a nyakörv legyen puha és széles, hogy ne sértse a bundát, vagy hogy a kölyköket csak egy évvel azután válasszák el az anyatejtől, hogy megtanultak járni.
Az ivartalanítás is ismert volt: Xenophón a herélt kutyákat az eunuchokhoz hasonlította, mert ők sem szaladtak el uruktól, viszont jó őrzők és vadászok maradtak. A görög munkakutyák nemcsak vadásztak, de őrködtek is: nyájak és házak védelmében játszottak szerepet, bár harci kiképzésről nem beszélhetünk. Aeneas Tacticus leírása szerint kutyák ugatásával ébresztették az őrszemeket ostrom esetén, noha néha a kutyák megvadulása is okozott problémát.
A vallási szokásokban furcsa ellentmondásokkal találkozunk. Bár általánosságban nem áldoztak kutyákat az olümposzi isteneknek, Spártában állítólag Enyalios istennek néha megégettek kölyökkutyákat. Emellett a megtisztulási rítusokban is használhattak kutyákat, például fiatal férfiak egy élő kutyával dörzsölték át magukat, vagy a macedónok négyfelé vágták az állatokat.
Gyógyászati célokra is bevetették a kutyákat, különösen nőgyógyászati problémák esetén: kölyökkutyák zsírját fogyasztották vagy gyógyfüvekkel megtöltött, majd megsütött kutyákból felszálló füstöt irányítottak a méhszájhoz. Ezek a praktikák jól mutatják, hogy a kutyák szerepe túlmutatott a hétköznapi társállatságon.
A görögök nem voltak nagy húsevők, és a nehéz időkben a kutyahús fogyasztása is előfordult, főként kóbor állatokból. Régészeti leletek és orvosi szövegek egyaránt utalnak erre, ami tovább árnyalja a kutyákhoz való viszonyukat.
Összességében az ókori Görögország kutyái egyszerre voltak hűséges társak, vadásztársak, őrzők, gyógyítók és rituális elemek, akik az emberi élet szinte minden területén jelen voltak.