Site icon Napikutya.com

Segítségért kiált: Zsolt nem akar újra az utcán élni a kutyáival

Zsolt négy éve szállt fel a sors hullámvasútjára – de az utolsó kanyar most azzal fenyeget, hogy ismét a mélybe zuhan.
A férfi, aki éveken át harcolt azért, hogy talpra álljon a hajléktalanságból, ma újra ugyanazzal a félelemmel néz szembe: elveszítheti a lakhatását.

Minden akkor kezdődött, amikor elvesztette az örökségét, és kirakták gödi otthonából. Nem maradt semmije. A következő hónapokat az utcán, majd egy erdei viskóban töltötte, ahonnan az erdész űzte el. Túlélte a fagyos éjszakákat, sátorban aludt, később egy lovardában húzta meg magát. Mégis – valahogy – sosem adta fel.

„Szeretnék változtatni az életemen” – mondja Zsolt, de azt is bevallja: az élet nem mindig partner ebben.

Hatalmas erőfeszítéssel sikerült kibérelnie egy pincehelyiséget, ahol jelenleg unokatestvérével és két befogadott kutyájával él. A helyiség korábban kocsma volt, mostanra az egyetlen otthona – de már két hónap bérleti díjjal elmaradt, és bármikor elveszíthetik.

„Nagyon jól tudom, milyen az élet fedél nélkül” – emlékszik vissza Zsolt. És bár most is küzd, dolgozni szeretne, nem könnyű neki: a múltbéli tartozásai miatt ha bejelentett munkát vállal, azonnal leinkasszálják a fizetését. Ezért most egy fejvadász cégen keresztül próbál boldogulni, de ez nagyon bizonytalan – hétről hétre derül csak ki, hogy lesz-e munka.

„Előre tervezni nem tudok” – mondja.
Gödön alig talál munkát, így Budapestre kéne ingáznia – csakhogy még az utazás költsége is akadály.

Zsolt most úgy döntött: segítséget kér.
Rendszeresen posztol a legnagyobb közösségi oldalon, őszintén beszél a helyzetéről – és most elérkezettnek látta az időt, hogy nyilvánosan is segítséget kérjen. Nem saját maga miatt, hanem azért, hogy ne kelljen ismét az utcára mennie – és hogy a kutyáival együtt megmaradhasson a fedél, amiért már annyit küzdött.

eredeti cikk

Exit mobile version