Több ezer forintos különbségek: ezért kerül ennyibe a kutyák mikrochipezése

Gazdaként biztosan szembesültél vele, hogy az állatorvosok eltérő árakon dolgoznak. Az eltérések gyakran igen markánsak, esetenként több ezer, sőt tízezer forintos különbségek is tapasztalhatók egy-egy szolgáltatás kapcsán. Törvényi előírás szerint a kutyák mikrochippel való ellátása kötelező, ám a behelyezés ára szintén széles skálán mozog. Utánajártunk, mi ennek az oka.

A kutyák transzponderrel (vagy közkeletűbb nevén mikrochippel) való megjelölése 2013 óta kötelező minden négy hónapnál idősebb állat esetében. Ezt az állatvédelmi törvény rögzíti, amely kitér a behelyezés mellett az állatorvos további kötelezettségeire, valamint a díjszabásra is.

Meghatározott ár, eltérő végösszeg: hogyan lehetséges ez?

Ahogy dr. Kajó Cecília szakjogász rámutat, az állatvédelmi törvény 42/A. § (2) bekezdése alapján az eb transzponderrel történő megjelöléséért legfeljebb 3500 forint kérhető, amely tartalmazza a mikrochip árát, a beültetés díját és a PetVetData nevű adatbázisba való regisztrációt is. (Magának a chipnek a beszerzési ára körülbelül 1000-1500 forint, tudtuk meg a szakembertől.)

Ugyanakkor, mivel mikrochipet csak egészséges állatba szabad behelyezni, így a beavatkozás előtt egy általános vizsgálatot szoktak végezni az orvosok. Ennek külön díja van, amit már az állatorvos határoz meg.

Kérdésünkre dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke elmondta, hogy a Kamara a fentiek figyelembevételével a mikrochipes megjelölés komplex fizetendő díjaként bruttó 6000 forinttól 9500 forintig (4724-6980 Ft + áfa) terjedő összeget javasol. Mint válaszlevelében írja, ez az ajánlott összeg nem tartalmazza a helyi érzéstelenítésnek, valamint a megjelölendő állat esetleg szükségessé váló bódításának, altatásának a költségeit, továbbá az esetleges kiszállási díjat sem.

Tehát a Kamara részéről megjelölt összeg csak ajánlat, nem kötelezi semmire az állatorvost, így a behelyezés teljes díja ennél több is lehet.

Az állatorvos kötelezettségei: mikor élhetsz panasszal?

A törvényben foglaltak alapján tehát gazdaként a kifizetett összegért egyrészt vásárolsz egy mikrochipet, amelyet az állatorvos a kutyád egészségi állapotát figyelembe véve behelyez az állat bőre alá, továbbá a díjban benne foglaltatik a chip megfelelő regisztrációja.

Utóbbit azért fontos hangsúlyozni, mert ahogy dr. Kajó Cecília is kitért rá, számos esetben előfordul, hogy az állatorvos késve vagy hiányosan rögzíti az állat adatait. Ennek az erre vonatkozó jogszabály értelmében a beültetést követően 8 napon belül meg kell történnie. Az állatvédelmi törvény pedig előírja, hogy az állat azonosítására vonatkozó adatok (faj, fajta, ivar, szín, életkor), valamint a tulajdonos neve és elérhetősége(i) kerüljenek be a rendszerbe.

Amennyiben ez hiányosan vagy a megadott határidőn túl történik meg, úgy gazdaként panaszt tehetsz, hiszen nem azt a szolgáltatást kaptad, amiért fizettél (amellett, hogy az orvos jogszabályt is sért.) Mint a jogász elmondta, a hanyagul rögzítő állatorvosok az említett Magyar Állatorvosi Kamara illetékes etikai bizottsága előtt kérhetők számon. Hozzátette, hogy eddigi tapasztalatai alapján a Kamara rótt már ki ezért pénzbírságot.

Ugyanakkor a szakjogász rámutat, hogy ez lehet akár fogyasztóvédelmi kérdés is, hiszen mint írtuk, egy szolgáltatás során a „megrendelő” nem azt kapta, amiért fizetett.

A gazda kötelezettségei: mi a te feladatod?

Azon túl, hogy a törvény szerint elviszed kedvencedet az állatorvoshoz, és mikrochipet tetetsz bele, a te feladatod az is, hogy bármilyen adatváltozást jelezz a doktornak. Igen gyakori eset, hogy egy talált kutyában ugyan van transzponder, és a gazda adatai is rögzítve vannak, ám a megadott telefonszám már nem él vagy már másé lett időközben. Ez pedig ellehetetleníti, hogy az állat visszakerüljön a gazdájához.

Forrás: https://www.azenkutyam.hu/elet/ezert-kerul-ennyibe-a-kutyak-mikrochipezese/

The post Több ezer forintos különbségek: ezért kerül ennyibe a kutyák mikrochipezése appeared first on Szabadagazdi.

About Post Author

eredeti cikk