Egy 12 éves mexikói kisfiú lemondott szeretett kölyökkutyájáról, hogy megmentse annak életét, édesapja ugyanis folyamatosan verte és rugdosta az ebet – olvasható a Daily Mail cikkében.
A fiú egy szívszorító levél kíséretében hagyta a menhely előtt kutyát, melyben leírta, édesanyjával hozta meg a nehéz döntést, inkább elrejtik a kutyát agresszív apja elől, aki folyamatosan bántotta őt.
Február 13-án a Xollin nevű állatmentő szervezet egy aranyos kiskutyát talált a bejáratnál, egy levél kíséretében, melyet egy fiatal fiú írt. Az állatvédők ki is posztolták a Facebookra:
„Valaki ezt a kutyust hagyta a bejáratunknál egy dobozban, egy plüssállattal és egy levéllel. A levelet egy gyerek írta, és elmagyarázta benne, hogy az apja állandóan bántalmazza a kutyát és azt tervezi, hogy eladja. A fiú elkeseredésében itt hagyta nekünk a kutyát, hogy így mentse meg.”
Amint megosztották a történetet, a világ minden tájáról segíteni akartak, adományokkal is, illetve örökbe is fogadták volna a kiskutyát.
Az állatmentők első dolga volt, hogy megállapítsák, egészséges-e a kutya.
„Elvittük őt az állatorvoshoz, ahol elsőként a farkát vizsgálták meg, ami nyilvánvalóan el volt törve. Majd el kellett távolítani a parazitákat, és egy általános kivizsgálásnak alávetni a kutyát. Mindez sok pénzbe és munkába került részünkről, de szerencsére a kutya már biztonságban van.”
A kisfiú édesanyjával döntött úgy, hogy ezt a módját választják a kiskutya megmentésének, mert az apa a bántalmazáson túl kutyaviadal szervezőknek akarta őt eladni. A kutyát azért rakták ilyen módon a menhely elé, mert féltek, hogy ha személyesen viszik be a kölyköt, a menhely feljelentést fog tenni az apa ellen, ettől pedig saját biztonságuk miatt féltek.
Andres levele így szólt: “A nevem Andres, 12 éves vagyok. Édesanyámmal úgy döntöttünk, hogy kiskutyánkat erőszakos apám tudta nélkül a gondjaitokra bízzuk. Apám verte és rugdosta őt. Egyszer annyira megrúgta, hogy megsérült a farka. Remélem, hogy tudtok rá vigyázni és segíteni neki új családot találni. Mellé raktam a mackóját, hogy emlékezzen rám.“
A menhely megosztotta Facebook oldalán a kiskutya történetét, aki azonnal elképesztően népszerű lett a követők körében. Pár óra leforgása alatt több mint 300 örökbefogadó jelentkezett, hogy befogadná a kiskutyát, akit Rene-nek neveztek el.
Az állatvédők azt is megemlítették, hogy szeretnék, ha az emberek több állatot fogadnának örökbe, és nem csak akkor, ha valamelyiknek gyorsan híre megy a világban. Több millió sanyarú sorsú állat él világszerte, akik szeretetre és boldog családra vágynak.
„Ha mindenki kitárná a szívét és az otthonát minden állat előtt, és nem csak ezelőtt a kiskutya előtt, akkor a menhelyünkön élő összes állatot már kétszer is örökbe fogadták volna. Köszönjük annak a néhány embernek, akik eljöttek hozzánk és felajánlották segítségüket, hogy a többi állatot is megvédhessük a bántalmazástól, vagy felkarolhassuk a környékünkön kóborlókat.”
A Saját kutyáját vitte menhelyre egy 12 éves fiú, hogy megmentse agresszív apjától bejegyzés először -én jelent meg.

