Olajfúrók találtak egy kutyát a tenger közepén, 220 kilométerre a parttól

Egy olajfúró torony munkatársai 220 kilométerre Thaiföld partjaitól, a tenger közepén, a lehető leglehetetlenebb állattal találkoztak: egy kutyával.
Vitisak Payalaw, a Chevron munkatársa a CNN-nek elmondta, hogy a barna kutya ott csapkodott a fúrótorony mellett a vízben, rázta a hideg, az embereknek pedig fogalma sem volt róla, hogyan kerülhetett oda. Mindez még múlt hét pénteken történt.
A munkások végül belógatták neki egy rudat, de a fáradt kutya nem tudott felmászni rá, így végül kötelek segítségével tudták a fedélzetre húzni. Ott aztán megitatták és megetették az állatot. Payalaw szerint végtelenül kimerült volt, alig tudott mozogni, leginkább csak ült. Végül hétfőn visszavitték a szárazföldre, most egy állatklinikán lábadozik. Ha senki sem jelentkezik érte, akkor Payalaw azt mondta, ő örökbe fogadja.
El is nevezték Boonrod-nak, amely túlélőt jelent.
A Olajfúrók találtak egy kutyát a tenger közepén, 220 kilométerre a parttól bejegyzés először -én jelent meg.