Site icon Napikutya.com

Kiderült, mit jelent a kutyák beszéde

Olvasási idő:2 Perc, 11 Másodperc

Miközben a gazdik igyekeznek újabb és újabb parancsokat megtanítani kutyájuknak, addig az ebek is utasítások sokaságát zúdítják ránk nap mint nap. Brit tudósok most lefordították, hogyan kell értelmeznünk kedvenceink leggyakoribb jelzéseit.

“A legtöbb kutatás arra keresi a választ, hogy mennyire képesek megérteni a kutyák az emberi kommunikációt, ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal az ellenkező irányból közelítjük meg a témát” – árulta el dr. Hannah Worsley, a Salfordi Egyetem kutatója. Vizsgálataik során a szakemberek 47 különböző gesztust és mozdulatot azonosítottak a négylábúaknál mint a kommunikáció lehetséges eszközeit. Végül 19-re vonatkozóan sikerült pontosan meghatározni, hogy a kutya mely kívánságát hivatottak jelezni felénk.

Meglepő, de az eredmények szerint az ember legjobb barátja nem akkor kommunikál a legváltozatosabban, amikor éhes, hanem amikor szeretné, hogy megvakarjuk a hasát. Ettől függetlenül az etetésre irányuló jelzések éppúgy szerepelnek a leggyakrabban előforduló gesztusok között, mint az, hogy a gazdi nyissa ki az ajtót vagy adja oda kedvence játékát.

 

“A kutyák nem csupán a gesztusaik megformálására figyelnek nagyon oda, hanem arra is, hogy biztosan megértsük azokat. Ha pedig szükséges, egyszerűbbé és világosabbá teszik az üzenetüket a befogadó fél számára. Egyértelmű tehát, hogy a 30 ezer évnyi együttélés során a kutyák és emberi gazdáik sokat fejlődtek egymás jelzéseinek azonosításában és megértésében. Talán ez is oka annak, amiért olyan sikeres a két faj kapcsolata” – fogalmazott dr. Worsley az Animal Cognition című szaklapban megjelent tanulmány kapcsán.

Leggyakoribb kívánságaikat az alábbi módokon fejezik ki a kutyák az emberek felé.

“Vakarj meg!”

“Etess meg!”

“Add ide a játékomat/csontomat!”

“Nyisd ki az ajtót nekem!”

 

hazipatika.com



Vicces

0



Szomorú
0


Imádom
1


Unalmas

0



Dühítő
0


Érdekes
0

A Kiderült, mit jelent a kutyák beszéde bejegyzés először 🐾-én jelent meg.

eredeti cikk

Exit mobile version