2025.03.23.

A család kutyája mentette meg a szárítógépbe mászott 5 éves kisfiú életét

kutya_kaja
Olvasási idő:1 Perc, 11 Másodperc

Az 5 éves Down-szindrómás Riley bújócskázás közben szenvedett balesetet, mikor elbújt a szárítóban és az elindult. 
Azonban Teddy látta, hogy mi történt és addig ugatott és rohangált, míg a szülők le nem állították a gépet. Így kisfiú több zúzódással ugyan, de megúszta az életveszélyes kalandot.

 

„A feleségemnek az tűnt fel, hogy Teddy mintha megbolondult volna, fel-alá rohangál a lakásban és egyfolytában ugat” – mondta el a gyerek apja a BBC-nek. A férfi szerint a baleset azért történhetett, mert a szárító be volt programozva és így magától elindult úgy, hogy a gyerek benne volt.

 

Azonban Riley pont ezt a helyet választotta, hogy elbújjon, így senki sem tudta, hogy benne van, mikor a gép elindult.Egyedül Teddy látta mi történt és addig ugatott, míg a szülők oda nem figyeltek rá. Az anyuka éppen porszívózott, mikor észrevette, hogy a máskor békés kutya szokatlanul nyugtalanul viselkedik.

 

„Követtem őt a szárítóig, ekkor vettem észre Riley-t a gépben. Azonnal megállítottam a szárítót, és kirángattam belőle Riley-t. Szerencsére az ijedtségen és néhány kisebb égési sérülésen kívül nem esett komoly baja” – mondta el a nő,

A gyereket kórházba vitték és ott az orvosok azt mondták nekik, hogy ha még 3-4 perccel tovább lett volna a szárítóban, akkor meg is halhatott volna.
Így a kisfiú felépül és nemsokára hazajöhet.

„Az biztos, hogy ahogy Riley-t kiengedik a kórházból, Teddy gigantikus tonhalfilét vacsorázik majd.”– mondta el a hálás édesapa.


Vicces

Vicces

1


Szomorú

Szomorú
24


Imádom

Imádom
9


Unalmas

Unalmas

0


Dühítő

Dühítő
2


Érdekes

Érdekes
6

A A család kutyája mentette meg a szárítógépbe mászott 5 éves kisfiú életét bejegyzés először 🐾-én jelent meg.