Egy autós találta meg az út mellett erőtlenül baktató németjuhászt, később kiderült, hogy az állatot gazdái ásták el, miután beadatták neki a halálos altatóinjekciót – írja a Ladbible.
Az eset Oroszországban történt, ahol egy Olga Lystseva nevű autós vette észre a nagytestű kutyát, ahogy nagyon lassan mozog az út szélén a szakadó esőben.
Előbb továbbhajtott, ám néhány kilométer után nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, és visszatért a kutyáért. A kimerült és vizes állatot a hátsó ülésre fektette, megetette, és nagyjából 160 kilométert autózott vele, hogy Uhta városához érjen, ahol a legközelebbi állatmenhely volt. Az intézmény fotókat készített a kutyáról, amelyeket online tett közzé, hátha jelentkezik az állatért a gazdája.
Jelentkezett is, csak éppen egy teljesen megdöbbentő történettel álltak elő: kiderült, hogy az állat gazdái a több mint 150 kilométerre fekvő Jemvában élnek, és a hétéves németjuhászt, amely a Kiryusha névre hallgat, egészségügyi állapotára hivatkozva elaltatták, a tetemet pedig az uhtai autópálya mellett egy erdős területen ásták el.
Ezt igazolta az is, hogy a kutya egyik lábán még mindig ott volt a leborotvált rész, ahová beadatták neki a halálos injekciót.
Az ebnél azonban nem hatott rendesen a méreg, ugyanis képes volt magához térni és kiásni magát sírjából, ezt követően botorkált ki az autópályára, ahol az állatbarát nő rátalált.
Az állatorvosok megvizsgálták a kutyát, amelynek semmilyen egészégügyi problémája nem volt, nemhogy olyan, amely az altatást megmagyarázná.
Kiryusha nem meglepő módon nem is került vissza gazdáihoz, hanem a menhely keresett neki új otthont, jelenleg egy helyi családnál van. A jellemzés szerint teljesen problémamentes kutya, mindenkivel jól kijön.
A Saját sírjából ásta ki magát egy kutya, miután gazdái elaltatták bejegyzés először 🐾-én jelent meg.

