Site icon Napikutya.com

Cica épült be a kutyák közé és úgy is viselkedik, mint ők

Olvasási idő:1 Perc, 59 Másodperc

Egy amerikai rövidszőrű macska nemrég „beépült” három Shiba Inus kutya bandájába. Az akció olyan jól sikerült, hogy az ebek fel sem fogták, hogy „kém” van közöttük.

A japán házaspár évek óta nagy rajongója ennek a kutyafajtának, ám egy napon a feleség egy macskát is akart, mivel régebben már volt cicája. Amikor elmondta férjének vágyát, kiderült, hogy a férfi egyáltalán nincs oda értük, ezért minden egyes kérést visszautasított. Aztán egy napon rátaláltak egy cicára, amely mindkettejüknek tetszett.

A házaspár szürke cicát kezdett keresni rövid szőrrel, olyan fajtát, amely valóban kompatibilis a kutyákkal. Végül az amerikai rövidszőrűre esett a választásuk. Kiki, a cica a kezdetektől fogva megtalálta a közös nevezőt a kutyákkal, sőt azóta úgy is viselkedik, mint ők.

A bundabanda:

A gazdik szerint az is igen meglepő, hogy Kiki éjszaka sem különcködik, vagyis nem ugrál a fejükön hajnali 4-kor, ahogyan más macskák szoktak, hanem együtt alszik a családdal, mint a kutyusok.

Még az ebédet is közösen költik el:

nlc.hu



Vicces

0



Szomorú
0


Imádom
0


Unalmas

0



Dühítő
0


Érdekes
0

A Cica épült be a kutyák közé és úgy is viselkedik, mint ők bejegyzés először 🐾-én jelent meg.

eredeti cikk

Exit mobile version