Site icon Napikutya.com

Az anyja elutasította a kis szamarat, aki azóta kutyának képzeli magát mert

Elválaszthatatlan gazdáitól az a kis szamár, akit anyja elutasított születése után, a Lincolnshire-i farmon pedig kézzel nevelte.

John Nuttall, akinek családja egy évszázada szamárlovaglást vezet a Skegness-i strandon, azt mondta, Kye most jól van, és egy istállóba költözött. A férfi hozzátette, az emberi társasághoz szokott szamár nem szívesen hagyja el a társaságát.

“Egész nap a kutyákkal játszik és mindenhová követ engem. Azt hiszi magáról, hogy egy kutya” – nyilatkozta a farm tulajdonosa.

Miután az anyja elutasította, egy második szamár sem volt hajlandó etetni a kis szamarat. A család szomszédjának segítségével Kye-t cuclisüvegből kezdték el etetni.

“Egy ideig a házban élt, pelenkával, minden két órában cuclisüveggel etettem – éjjel-nappal” – mesélte a gazdája a BBC-nek.

A kis szamár később egy istállóba költözött, de így is minden három órában etetni kell őt.

Mr. Nuttall szerint Kye – aki a Nuttall család farmján lévő mintegy 70 szamár egyike – most jól van, de “szeret emberek között lenni”.

“Ezek az állatok szeretik a társaságot, de ez a kicsi folyton vele volt, így szeret mindenhova követni” – mesélte a farm vezetője.

Mit gondolsz erről?
Tetszik
Tetszik
14
Vicces
Vicces
1
Imádom
Imádom
17
Szomorú
Szomorú
1
Dűhítő
Dűhítő
0
Hűha
Hűha
0

A Az anyja elutasította a kis szamarat, aki azóta kutyának képzeli magát mert bejegyzés először Kutyás hírek-én jelent meg.

eredeti cikk

Exit mobile version