MissLike rendkívül intelligens, és már nyolc hónapos korában spontán jelzést produkált Dorka mellett. Már két éves volt, amikor egyértelművé vált, hogy miért és hogyan jelez – majdnem másfél éven át kitartóan észlelte a pánikroham kezdeti tüneteit, anélkül, hogy konkrét dicséretet, megerősítést kapott volna érte.
A segítőkutyák azonban nem csak ilyen konkrét módszerrel tudnak javítani a gazdáik életén. A NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület elnöke, Mányik Richárd az Euronewsnak elmondta, a kutyák nem ítélkeznek, lelki támaszt tudnak nyújtani a gazdájuknak, és olyan dolgokra is rá tudják venni őket, amire az emberek képtelenek lennének:
„A kutyának szükséges kimozdulni otthonról. És hogyha kimozdulok otthonról a segítőkutyámmal, akkor az emberek jönnek ismerkedni. Ezt pozitív visszacsatolásnak hívom. Ezáltal a sérültek is sokkal könnyebben tudnak a társadalomba beilleszkedni.”
A két-háromszáz vakvezetőn kívül egyelőre csak néhány tucat segítőkutya dolgozik Magyarországon, de a szakemberek folyamatosan képzik az utánpótlást. A következő évtizedekben valószínűleg egyre több ember életét könnyítik majd meg a MissLike-hez hasonló társak.
A Előre jelzi gazdája pánikrohamát MissLike, az ország első mentálhigiénés segítőkutyája bejegyzés először Kutyás hírek-én jelent meg.

